Ki vagyok én – hogyan kezdtem csajozós szövegekkel versekben?

loveletterÁltalános iskolásként nem igazán érdekeltek a csajok. Az volt bennem, hogy egyszer majd úgyis lesz barátnőm. A filmekben látott tanulságok alapján úgy gondoltam, hogy tudom, hogyan érdemes bánni a nőkkel, pedig a filmek nem a valóságot mutatják. Ennyire erővel elsajátíthattam volna csajozós dumákat Fábry Sándor show-jából is. 9 évesen valamiért kiválasztottam az egyik osztálytársamat, hogy akkor én őt meg fogom hódítani. Csináltam egy-két furcsa dolgot. Például egyszer ő valamiért egy széken ült, én leültem tőle 5 székkel arrébb, aztán időnként egy székkel közelebb ültem hozzá. Mivel még gyerek voltam, így talán inkább aranyosnak nevezhető a dolog. Olyan is volt, mikor suli után követtem, hogy megtudjam, hol lakik.

Aztán úgy döntöttem, hogy megnézem, milyenek a csajozós dumák versek, költemények formájában. Azt hiszem, három különböző szerelmes levelet írtam neki vers formában. Amikor megírtam az elsőt, azt beletettem egy borítékba, és ráírtam, hogy ne mutassa meg senkinek, és csak otthon nyissa ki. Persze mindezt névtelenül. Ahogy a csaj észrevette a borítékot, a barátnőjével mentek is a női WC-be elolvasni. Bizonyos időközönként még kettőt becsempésztem észrevétlenül a cuccai közé, bár abban már nem vagyok biztos, hogy felfedtem-e a végére a kilétemet. Minden esetre egy farsangi bál keretein belül félrehívtam a csajt, és elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Pedig fogalmam sem volt, mi az a szerelem, csak tetszett a lány. Otthagyott. Úgy néz ki, hogy a csajozós szövegek versekke, költészettel, lírával vegyítve nem hozták meg az eredményét.

Ez az eset nem rázott meg annyira. Talán mert még gyerek voltam, és jó volt a felfogásom, nem is igazán érdekelt a dolog. Azonban 14 évesen volt egy csaj, akihez tényleg nagyon vonzódtam. Az egyik tanár kupakgyűjtést szervezett rászorulók részére, és egy barátommal nagyon intenzíven elkezdtük gyűjteni a kupakokat. Eldöntöttem, hogy ezzel a csajozós szöveggel majd odamegyek a lányhoz, és kérek tőle kupakot. A barátommal éppen a sulink mellett a földön keresgéltünk kupakokat, „véletlenül” pont arra, amerre majd a csaj megy hazafelé. Amikor megjelent, egy barátnőjével volt, aminek nem igazán örültem. Minden esetre odamentem, minden bátorságomat összeszedve. A lány nagyon mosolygott, örült a dolognak. Néhány percig. Ugyanis a nyakukra tapadtunk, és mindig ugyanazokat a mondatokat ismételgettük, nem volt köztünk normális beszélgetés. A barátnője hamarosan elkanyarodott egy utcába, mi pedig továbbra is követtük őt. A lány utcájába érve a barátom megállt, úgy volt vele, hogy innentől egyedül is menni fog nekem. Ment is: egyre inkább eltoltam, miközben hazáig mentem vele.

Ezek után egyre rosszabb lett. Adott egy kupakot, ami miatt azt mondtam neki, hogy cserébe bármit kérhet bizonyos kereteken belül. Egy zenés CD-t kért, de mire odaadtam volna neki, addigra megszerezte. Nagyon mély nyomott hagyott Heartbreak creative timber Wallpapers HD 1280x720bennem, amikor egyszer hazaáig mentem vele, és meglátta egy utca végében a suli leghülyébb gyerekét. Elkezdett felé futni, én pedig vele futottam. Aztán tulajdonképpen a srác mögé bújt, hogy mentsen meg tőlem, mert szerelmes vagyok belé, és nem hagyom békén. Ekkor tudtam, hogy vége. Ezután egy hétig beteg voltam.

Pár évig még hittem abban, hogy lehet valami ezzel a csajjal, de nem lett, így pedig néhány lehetőséget el is szalasztottam. Emiatt 18 éves koromra értéktelennek éreztem magam, és attól féltem, hogy soha nem lesz barátnőm. Ekkor volt 2012, én pedig még sok mindent nem tudtam, ahogy azt se, hogy a legjobb csajozós szövegek 2010-ben, de 2012-ben is azok, amik belülről fakadnak. Persze érdemes elsajátítani az alapokat, hogy ne kövessünk el végzetes hibákat. Végül is elkezdtem magam fejleszteni, eljártam plázákba, szórakozóhelyekre nőket megszólítani, jelenleg pedig már olyan eredményeket értem el, amiket egy átlagos férfi egész életében nem. Jelenleg tapasztalatokat szeretnék szerezni és fejlődni akarok, de az út végén természetesen egy párkapcsolat áll egy olyan nővel, akivel le tudnám élni az életem.