Hogy dobhatják fel a csajozós szövegek a napod?

1-1Van egy ismerősöm, aki régen nagyon sikertelen volt a nőknél, de elkezdett kijárni, hogy fejlődjön, és pár év alatt egy nagyon jó szintre eljutott. Ő azt mondta nekem, hogy minden nap leszólított három csajt, illetve még mostanában is szokta, csak hogy szinten tartsa magát. Elhatároztam, hogy akkor én is ezt fogom tenni, és onnantól, hogy beszéltünk, több hónapon keresztül minden nap megcsináltam, amikor Pesten voltam. Nagyon motivált voltam. Régebben valahányszor csak láttam egy vonzó nőt, és már tudtam, mit is lehetne tenni, de nem mertem megtenni, akkor szörnyen éreztem magam. Az volt bennem, hogy én nem így akarom leélni az életemet. Az egyik nap viszont iszonyatosan szörnyen éreztem magam, viszont az volt bennem, hogy addig nem indulhatok haza, amíg nem megyek oda három lányhoz. Ha pedig a következő Volán buszra nem szállok fel, akkor az azt követőig még egy órát kell daygame-elnem, ami lehet, hogy azt is jelenti, hogy nem fogok este időben lefeküdni. Ekkoriban hangfelvételt is készítettem a próbálkozásaimról. Bekapcsoltam a felvételt a telefonom, és elindultam a Puskás Ferenc Stadion felé.

Útközben volt pár lehetőségem, de elszalasztottam. Aztán a Stadionoknál mászkáltam, ahogy szoktam. Itt is volt több lehetőségem, de az ilyenkor érzett, szokásos félelem természetesen előjött. Én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Miután egyszer megérkezett egy villamos, nem tudom, hogy, de valahogy odamentem egy három főből álló lánytársasághoz: „Sziasztok, kérlek, álljatok meg egy pillanatra, női véleményre van szükségem. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek jó a hajam, vagy változtassak rajta valamit. Mit gondoltok?” Akkoriban még véleménykéréssel mentem oda, hiszen az a legkönnyebb. Mondjuk ilyen csajozós dumák youtube-on tuti, nincsenek! Ekkor úgy voltam vele, hogy csak történjen meg, legyen meg a megszólítás, nem érdekel az egész. Persze próbáltam megfelelő testbeszéddel odamenni.

A szokásos kis csevely után megköszöntem, hogy válaszoltak, de azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem indultam tovább. Csak álltam, és ők is álltak. És valamit mondtak, és elkezdtünk beszélgetni. És tök jó volt! Többször nevettünk, kezelgettem a tesztjeiket. Az egyik lány aranyos is volt, de kiderült, hogy nem soká lesz 15 éves. Én ekkor voltam 20. Volt egy-kétszer csend is, de azt általában ők törték meg, vagy én szemeztem az aranyos lánnyal, akit amúgy Tamarának hívnak. Fogalmam sem volt, hogy, de nagyjából 20 percig dumáltunk, és nagyon szórakoztató volt. És lett egy ötletem, hogy megszerezzem Tamara számát. Persze gondoltam arra, hogy még csak 14, de úgy voltam vele, hogy: kit érdekel? Fejlődni akartam, nem pedig felszedni őt. Szóval azt mondtam, hogy egyszer be kell lőniük a hajamat. Aztán pedig az akkori szokásos módszert használtam:

– 20-as, 30-as vagy 70-es vagy?

– 70-es.

– Igen, 0670… Hogy van tovább?

Megadta a számát. Amikor a lányok elmentek, ránéztem az órámra, majd elkezdtem futni a buszhoz, de nem a bennem lévő nagy öröm miatt, hanem azért, hogy le ne késsem. És nem is késtem le. És megszereztem egy lány számát, ami ekkor még hatalmas dolog volt számomra. Ráadásul ami még meglepett, hogy egy ennyire rettentően szörnyű kezdés után hogy tud a hangulatom egyetlen eseménnyel 180 fokot fordulni! Ennek a napnak azt hiszem, az volt a tanulsága, hogy akármilyen rossz kedved is van, akkor is menj oda minden nap legalább egy lányhoz. Persze az is fontos, hogy ne a legcikibb csajozós szövegeket válaszd. De hidd el, nem számít, hogy ha sokszor visszautasítanak, mert abból fogsz tanulni, és egy idő után a te ajtódon is kopogtatni fog az a bizonyos siker. Ahogy Thomas J. Watson is mondta: “Ha valaki sikeres akar lenni, akkor hibái számát meg kell dupláznia.”

Ki vagyok én – hogyan kezdtem csajozós szövegekkel versekben?

loveletterÁltalános iskolásként nem igazán érdekeltek a csajok. Az volt bennem, hogy egyszer majd úgyis lesz barátnőm. A filmekben látott tanulságok alapján úgy gondoltam, hogy tudom, hogyan érdemes bánni a nőkkel, pedig a filmek nem a valóságot mutatják. Ennyire erővel elsajátíthattam volna csajozós dumákat Fábry Sándor show-jából is. 9 évesen valamiért kiválasztottam az egyik osztálytársamat, hogy akkor én őt meg fogom hódítani. Csináltam egy-két furcsa dolgot. Például egyszer ő valamiért egy széken ült, én leültem tőle 5 székkel arrébb, aztán időnként egy székkel közelebb ültem hozzá. Mivel még gyerek voltam, így talán inkább aranyosnak nevezhető a dolog. Olyan is volt, mikor suli után követtem, hogy megtudjam, hol lakik.

Aztán úgy döntöttem, hogy megnézem, milyenek a csajozós dumák versek, költemények formájában. Azt hiszem, három különböző szerelmes levelet írtam neki vers formában. Amikor megírtam az elsőt, azt beletettem egy borítékba, és ráírtam, hogy ne mutassa meg senkinek, és csak otthon nyissa ki. Persze mindezt névtelenül. Ahogy a csaj észrevette a borítékot, a barátnőjével mentek is a női WC-be elolvasni. Bizonyos időközönként még kettőt becsempésztem észrevétlenül a cuccai közé, bár abban már nem vagyok biztos, hogy felfedtem-e a végére a kilétemet. Minden esetre egy farsangi bál keretein belül félrehívtam a csajt, és elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé. Pedig fogalmam sem volt, mi az a szerelem, csak tetszett a lány. Otthagyott. Úgy néz ki, hogy a csajozós szövegek versekke, költészettel, lírával vegyítve nem hozták meg az eredményét.

Ez az eset nem rázott meg annyira. Talán mert még gyerek voltam, és jó volt a felfogásom, nem is igazán érdekelt a dolog. Azonban 14 évesen volt egy csaj, akihez tényleg nagyon vonzódtam. Az egyik tanár kupakgyűjtést szervezett rászorulók részére, és egy barátommal nagyon intenzíven elkezdtük gyűjteni a kupakokat. Eldöntöttem, hogy ezzel a csajozós szöveggel majd odamegyek a lányhoz, és kérek tőle kupakot. A barátommal éppen a sulink mellett a földön keresgéltünk kupakokat, „véletlenül” pont arra, amerre majd a csaj megy hazafelé. Amikor megjelent, egy barátnőjével volt, aminek nem igazán örültem. Minden esetre odamentem, minden bátorságomat összeszedve. A lány nagyon mosolygott, örült a dolognak. Néhány percig. Ugyanis a nyakukra tapadtunk, és mindig ugyanazokat a mondatokat ismételgettük, nem volt köztünk normális beszélgetés. A barátnője hamarosan elkanyarodott egy utcába, mi pedig továbbra is követtük őt. A lány utcájába érve a barátom megállt, úgy volt vele, hogy innentől egyedül is menni fog nekem. Ment is: egyre inkább eltoltam, miközben hazáig mentem vele.

Ezek után egyre rosszabb lett. Adott egy kupakot, ami miatt azt mondtam neki, hogy cserébe bármit kérhet bizonyos kereteken belül. Egy zenés CD-t kért, de mire odaadtam volna neki, addigra megszerezte. Nagyon mély nyomott hagyott Heartbreak creative timber Wallpapers HD 1280x720bennem, amikor egyszer hazaáig mentem vele, és meglátta egy utca végében a suli leghülyébb gyerekét. Elkezdett felé futni, én pedig vele futottam. Aztán tulajdonképpen a srác mögé bújt, hogy mentsen meg tőlem, mert szerelmes vagyok belé, és nem hagyom békén. Ekkor tudtam, hogy vége. Ezután egy hétig beteg voltam.

Pár évig még hittem abban, hogy lehet valami ezzel a csajjal, de nem lett, így pedig néhány lehetőséget el is szalasztottam. Emiatt 18 éves koromra értéktelennek éreztem magam, és attól féltem, hogy soha nem lesz barátnőm. Ekkor volt 2012, én pedig még sok mindent nem tudtam, ahogy azt se, hogy a legjobb csajozós szövegek 2010-ben, de 2012-ben is azok, amik belülről fakadnak. Persze érdemes elsajátítani az alapokat, hogy ne kövessünk el végzetes hibákat. Végül is elkezdtem magam fejleszteni, eljártam plázákba, szórakozóhelyekre nőket megszólítani, jelenleg pedig már olyan eredményeket értem el, amiket egy átlagos férfi egész életében nem. Jelenleg tapasztalatokat szeretnék szerezni és fejlődni akarok, de az út végén természetesen egy párkapcsolat áll egy olyan nővel, akivel le tudnám élni az életem.

Működnek-e a csajozós szövegek idézetekként?

 

Aki eleinte foglalkozik a témával, és elkezd nőket megszólítani, az hajlamos arra, hogy szó szerint betanuljon bizonyos szövegeket, és azokat használja. Az elején természetesen ez még rendben van, az embernek szüksége van egy mankóra, egy támaszra ahhoz, hogy elinduljon. Érdemes példaképeket is választani, viszont nagyon fontos, hogy egy idő után törekedjünk arra, hogy ne betanult, bemagolt csajozós szövegeket használjunk, hanem hozzuk elő magunkból a mi saját, vonzó személyiségünket. Mert mindenkiben ott rejlik a vonzó férfi.

Előfordulhat például, hogy egy jófej ismerősünk a példaképünk, és vele járunk el bulizni. Megfigyeljük a testbeszédét, ahogyan viselkedik a csajokkal. Ez nagyon fontos, legyenek társaid, és még jobb, ha van egy fajta mentorod, akitől személyesen tanulhatsz. Viszont arra figyelj oda, hogy amiket hallasz, azokat ne vedd át szó szerint. Nekem például volt régebben egy osztálytársam, akinek nagyon jó csajozós szövegei voltak, és megtisztelve éreztem magam, amikor vele elmehettem bulizni. Ugyanúgy figyeltem, hogy mit hogyan mond, de a csajozós dumák idézetek formájában való használata hosszútávon nem fog hozzásegíteni a sikerhez. Egy másik nagyon jó példa, hogy amikor még eleinte kijártam az Örs vezér térre lányokat megszólítani, akkor volt olyan eset, amikor man-reading-lines-for-roleodamentem egy csajhoz, elmondtam neki a szövegemet, ő pedig tulajdonképpen ott hagyott. Éreztem, hogy valami nem oké, valami nem volt rendben azzal kapcsolatban, ahogy mondtam. Nem volt betanult szöveg, mégis ahogy elmondtam, az annak tűnt. Ugyanis már rengetegszer mentem oda lányokhoz ugyanaz alapján a séma alapján, és tudtam, mi után mit mondjak. A betanult csajozós dumák angyallá nem fogják változtatni a lányokat, nem fognak tőlük a karjaidba ugrani.

A másik eset, ami eszembe jut, amikor a Deák téren odamentem két csajhoz. Már tudtam, hogyan menjek oda úgy, hogy a barátnő is ott van, de valamiért nagyon siettem, valószínűleg azért, mert azt mondták, hogy kevés az idejük. Ennek pedig az lett a következménye, hogy nagyon hadartam, mint amikor egy parfümárus odamegy hozzád, mert el akar neked adni valamit, és gyorsan elmondja neked a betanult a szöveget. Részben ennek lett a következménye, hogy a közeledésemnek nem lett eredménye. Az ilyen csajozós dumák viccek formájában valószínűleg nagyobb hatást érnének el.

Nem azt mondom, hogy a betanult csajozós dumák idézetszerűen nem működhetnek, és a csajozós dumák angyallá soha nem alakíthatják a csajokat. Viszont ezeket érdemes minél hamarabb elhagyni. Amint megtanultad és begyakoroltad az alapokat, megértetted, hogy mitől vonzó egy férfi, és mitől nem, akkor a következő lépés, hogy megtanuld ezek mellett saját magadat kifejezni. Megmutatni azt, aki valójában vagy, csak már a társadalom által rossz irányba alakított gondolkodásmód és viselkedés nélkül.

Érd el csajozós dumák nélkül, hogy érdemes legyen veled találkozni!

siofokEgyszer Siófokon voltunk a barátaimmal azzal a céllal, hogy továbbfejlesszük
csajozási képességeinket. Ahogy hárman épp a parton sétáltunk, elgurult mellettünk görkorival két nagyon vonzó, sportos lány. „Helló!” – utánuk köszöntem, visszaköszöntek, aztán… lefagytam, nem tudtam folytatni, nem tudtam folytatni. Az egyik haverom mondta, hogy fussunk utánuk. Utánuk futni? Te jó ég, ez nagyon gáz, tök alárendeltnek érezném magam, ha futkorásznánk a csajok után, ez semennyire se vonzó. De rendben, fussunk, semmit nem veszíthetünk, legalább egy jót nevetünk majd később. Szóval elkezdtünk futni. Hamarosan be is értük a lányokat, akkor már lassabban mentünk, ők sem mentek olyan gyorsan. Elkezdtünk dumálni. A következő partszakaszra értünk, én pedig meguntam, hogy utánuk loholunk. „Álljatok már meg egy percre!” Ahogy ezt kimondtam, a két csaj, mintha csak bringán ülnének, filmbeillő mozdulattal kifarolt a görkorival, és megállt velünk szemben! Wow.
Erre nem számítottam. Kicsit beszélgettünk velük, közben a másik barátom is beért minket. Gondoltam, azzal a lánnyal, aki tetszik, cserélek egy számot, aztán majd összefutunk a napokban. Viszont neki nem volt SIM kártya a mobiljában, így a barátnőjével kontaktáltam.

Amikor visszafele jöttük a sétányról, azt láttam, hogy a lány keresett. Visszahívtam, de az elején nem is hallottuk egymást, aztán pedig úgy beszélt velem, mintha én kerestem volna őt. Azért egészen jót dumáltunk, meg aztán átadta a telefont a kiszemeltemnek is, és vele is beszélgettem. Megállapodtunk, hogy összefutunk holnap, mondjuk nem éreztem biztosan utána, hogy el fognak jönni. Másnap délután 1-re beszéltük meg. A srácokkal abban maradtunk, hogy mindhárman elmegyünk, elvégre hárman voltunk a helyszínen is. El is mentünk a sétányra, a megbeszélt időpontban pedig felhívtam a lányokat. Hamar kiderült, hogy otthon vannak. Aki megadta a számát, azzal védekezett, hogy nem vele beszéltem meg, hanem a barátnőjével, aki szerinte egyedül nem fog eljönni, ő pedig találkozik egy barátnőjével. Bosszantott a dolog, piszkálta az egómat, úgyhogy azt üzentem a másik lánynak, hogy nem volt korrekt, amit csinált.

sketerPedig gondoljunk csak bele, hogy mi is történt valójában. A lányok számára valószínűleg nem jelentett túl nagy értéket egy telefonszám, és elképzelhető, hogy ők is viccesnek tartották a helyzetet, amikor megszólítottuk őket, talán még jófejnek is tartottak. De valami miatt mégsem találkoztak velünk. Mi lehetett ennek az oka? Nem volt jó csajozós dumánk? Nem hinném, hogy ez az oka. A valódi ok szerintem a motiváció hiánya. Semennyire nem voltak motiváltak, hogy három teljesen idegen sráccal összefussanak. Amellett, hogy a helyszínen eléred, hogy vonzódjanak hozzád, érdemes kimondatni velük, hogy igen, ők is szeretnének találkozni. Mert ha már akkor, amikor megszólítod őket, eldöntik magukban, hogy úgysem jönnek el, akkor hiába örülsz a telefonszámnak, mert túl sokat nem tudsz vele kezdeni.