Az apuka és a csajozós dumák

A barátaimmal idén nyáron is ellátogattunk Siófokra, hogy fejlesszük ismerkedési készségeinket. Egy Miki nevű barátommal sétáltunk a parton, és kiszúrtunk egy rózsaszín bikinis lányt, aki az édesapjával labdázott. Miki se ment oda egy ugyanilyen fürdőruhás lányhoz, így unszoltam, hogy tegye meg, de nem tette. Nekem is tetszett a lány, habár én sem tudtam, hogyan is menjek oda, annak ellenére, hogy már többször is megtettem hasonló helyzetben.

Végül is elindultam. Először a lánynak köszöntem, aztán az apjának. A neten sokat lehet találni a csajozós bemutatkozó szövegek közül, (mostanában a karizman.hu-t szoktam nézegetni) én mindig csak elmondom, hogy hívnak, és azon vagyok, hogy a lány nevét is megjegyezzem. Őt Biankának hívták, és nagyon pozitívan fogadta a közeledésemet. Elkezdtünk beszélgetni, aztán hamar elmondtam az édesapjának is, hogy miért jöttem ide. Nem is zavarta. Biankával dumáltam egy darabig, kiderült, hogy a mostohaanyja és a mostohatesója is itt van, hozzájuk ment oda az apja, amíg mi beszélgettünk.

siohotel-yacht-wellness-business-orig-04A családján hamarosan láttam, hogy már türelmetlenek. Bia azt mondta, hogy csak aggódnak, amiért egy idegen pasi idejött. Le akartam beszélni vele egy randit, de kicsit határozatlan volt, és azt mondta, a családjától függ. Arról beszéltünk, hogy nehezen érné el, hogy elengedjék. Rendben, akkor menjünk oda hozzájuk. Folyamatosan mondogatta, hogy ne, de ahogy kicsit előrementem, jött ő is utánam. Ezt néhányszor megismételtük, így eljutottam a családhoz, és mindenkinek bemutatkoztam, aztán az apjával kezdtem beszélgetni. Sokat érdeklődtem, beszéltettem, odafigyeltem a testbeszédemre, így azt láttam rajta, hogy szimpatikus vagyok neki. Mivel ő volt a családfő, így leginkább az volt a dolgom, hogy vele foglalkozzak, de azért a többiekkel is váltottam pár szót. Hogyha azt látod, hogy a lány, aki megtetszik, a családjával van, akkor érdemes valamelyik családtagjához beszélni az elején. Ha ott van az édesapa, akkor hozzá, ha csak az anyukája van ott, akkor hozzá. Ha ő sincs, hanem a testvérei, akkor a
fiúhoz beszélj. Én el szoktam mondani, hogy a kisasszony szimpatikusnak tűnt, szeretném megismerni. Ugyanaz, mintha a barátnőivel, barátaival lenne. Fontos, hogy ne használj a „szimpatikus”-nál erősebb szavakat. Hiába érzed, hogy eszméletlenül szexi, ezt inkább csak neki mondd el. Érdemes kicsit összebarátkozni a családdal, érdeklődni a lányról, és ha teheted, akkor félrevonni.

Egy idő után én is mondtam, hogy Biankával szeretnék elmenni sétálni. Az apja megkérdezte tőle, hogy szeretné-e, mondta, hogy igen. Épp készülődtek, hogy visszamenjenek a szállodába. Elköszöntünk, és Biával elindultunk sétálni a parton. Jót beszélgettünk, és útközben egyszerű csajozós dumák segítségével megfogtam a kezét: „Mutasd, kérlek a kezed…” Megmutatta, én pedig megfogtam. Miközben sétáltunk, azzal kezdtem piszkálni, hogy a bikiniben kidobja a melleit, és azt mondta, hogy emiatt feketelistás vagyok. Le akartam vele ülni valahova, és végül a parton egy köves részre esett a választás. Mondtam, hogy kárpótolom a feketelistáért, és elkezdtem megmasszírozni a vállát. Nagyon tetszett a lány, és
úgy döntöttem, megpróbálom megcsókolni. Ebben is benne volt. Kicsit mögötte
ültem, meg nekem dőlt, és ekkor rontottam el. Hagytam, hogy a vágyaim Walk-Ocean-Beachirányítsanak. Elkezdtem felizgatni. Tetszett neki, de nagyon gyorsnak érezte, hirtelen mondta is, hogy mennie kell. Gyorsan abbahagytam, beszélgettem vele egy kicsit, aztán újrakezdtem. Nem soká már nagyon határozottan mondta, hogy visszamegy.

Elkísértem a szállodáig, és cseréltünk egy telefonszámot. Írtam neki később egy SMS-t, arra még válaszolt, de a következőre már nem, illetve a telefont se vette fel. Nagyon pozitív az is, hogy egyszer visszaírt, ebből még lehetett volna valami, de valamiért többször nem hívtam fel. Minden esetre tanulságos lecke volt számomra, hogy ha úgy is alakul, hogy nem bírunk magunkkal, és ilyen gyorsan is egymás karjaiba borulnánk, akkor sem szabad semmiképp siettetni. Mindig azon legyen a hangsúly, hogy a személyiségét akarod megismerni, nem pedig a testét.

Három alapvető tulajdonság, hogy nyerő csajozós dumákkal legyél felvértezve

A legjobb csajozós dumák, csajozós szövegek egy idő után ösztönösen jönni fognak belőled. Ahhoz pedig, hogy ez megtörténjen, az első és legfontasabb, amire szükség van, hogy felépíts magadban egy vonzó személyiséget, és létrehozz magad körül egy vonzó életet. De mitől is vonzó egy férfi? Ha valaki ezt kérdezi tőlem, az első dolog, ami eszembe jut, mindig a magabiztosság. Régen én semennyire sem voltam az. Emlékszem, amikor egyszer leszólítottam egy csajt, és közben úgy remegtek a lábaim, hogy hiába akartam lefogni, nem volt hatása. Az önbizalom felépítése az önmagunk megismerésével kezdődik. Érdemes leülni egy tollal és egy papírral a kezünkben, és feltenni a kérdést: „Ki vagyok én?”. A man-thinkingpozitív és negatív tulajdonságok egyaránt fontosak, és érdemes leírni a külső tulajdonságaidat is. Amikor én ezt legutóbb megtettem, rádöbbentem, hogy a külsőmmel sokkal kevésbé vagyok megelégedve, mint a személyiségemmel.

Valójában a csajozásban az egyik legfontosabb rész a mély belső munka. Ennek segítségével rájöhetsz olyan dolgokra, amiknek aztán az lesz a következménye, hogy jobban fogsz csajozni, a lányok pedig oda lesznek a jópofa csajozós dumákért, amiket használsz. Ez természetesen egy hosszú folyamat, és ha az kevés, ha csak egyszer ásol le magadba.

A következő lépés az önértékelésed rendbetétele. Te egy értékes ember vagy. Te egy csodálatos ember vagy. Mindenkinek vannak pozitív és negatív tulajdonságai, és így senki nem lehet sem egy lúzer, sem egy király. Az már másik kérdés, hogy hogyan tudod eladni magad, ezzel együtt pedig a pozitív tulajdonságaidat. Amint rádöbbensz arra, hogy egy értékes ember vagy, és el is hiszed ezt, emellett pedig reálisan tudod értékelni magad, ezeknek lesz a következménye a magabiztosság.

A második nagyon fontos és vonzó tulajdonság az, ha vezeted a lányt. A neten sokminden kering ezzel a témával kapcsolatban, de nagyon fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy ősemberként, bunkósbottal, a fizikai erődre hagyatkozva te mondod meg, hogy mi legyen, miközben menő csajozós dumákkal dobálózol. Csupán te vagy a vezető a kettőtök közötti kapcsolatban. Meghallgatod a lány véleményét, mérlegeled, aztán pedig úgy alakítod a dolgokat, hogy az mindkettőtöknek a lehető legjobb legyen. Amikor még elkezdtem csajozni, és randiztam egy lánnyal, akkor nekem sikerült nagyon félreérteni azt a dolgot. Mivel olvastam az interneten, hogy nekem kell irányítani, így amikor az Árkádban voltunk, és ő egy üzletbe akart menni, én meg a Spraba, akkor nem masculine-manmentem bele abba, hogy előbb a közelebbi üzletbe menjünk, a csaj pedig végül otthagyott, és elment, amerre akart. Egy darabig vártam, hogy biztos visszajön, de aztán utána mentem. Nem volt túl kellemes élmény.

A harmadik, szintén kiemelkedő tulajdonság a nyerő csajozós dumákhoz: a sebezhetőség. Amikor ezzel a gondolattal találkoztam, kicsit nehéz volt vele azonosulni. Valószínűleg megint csak egy téves kép élt bennem az olvasmányaim alapján, ugyanis azt hittem, hogy mindig alfának kell lenni, dominánsnak, tulajdonképpen egy tökéletes férfinak, aki teljesen rendben van, nincsenek negatív érzelmei, és csak akkor fognak vonzódni a nők. De ez nem így van. Valójában akkor leszel igazán vonzó, ha képes vagy őszintén megnyílni, felfedni a gyenge pontjaidat. Nem pedig rejtegetni magadról bizonyos dolgokat, mert valójában félsz, hogy mi lesz, ha megtudja a csaj, és visszautasít.

Szóval az alapjai annak, hogy nyerő csajozós dumákat használhass: építsd fel a magabiztosságod, vezesd a lányt és merj megnyílni a nőknek.