Hogy dobhatják fel a csajozós szövegek a napod?

1-1Van egy ismerősöm, aki régen nagyon sikertelen volt a nőknél, de elkezdett kijárni, hogy fejlődjön, és pár év alatt egy nagyon jó szintre eljutott. Ő azt mondta nekem, hogy minden nap leszólított három csajt, illetve még mostanában is szokta, csak hogy szinten tartsa magát. Elhatároztam, hogy akkor én is ezt fogom tenni, és onnantól, hogy beszéltünk, több hónapon keresztül minden nap megcsináltam, amikor Pesten voltam. Nagyon motivált voltam. Régebben valahányszor csak láttam egy vonzó nőt, és már tudtam, mit is lehetne tenni, de nem mertem megtenni, akkor szörnyen éreztem magam. Az volt bennem, hogy én nem így akarom leélni az életemet. Az egyik nap viszont iszonyatosan szörnyen éreztem magam, viszont az volt bennem, hogy addig nem indulhatok haza, amíg nem megyek oda három lányhoz. Ha pedig a következő Volán buszra nem szállok fel, akkor az azt követőig még egy órát kell daygame-elnem, ami lehet, hogy azt is jelenti, hogy nem fogok este időben lefeküdni. Ekkoriban hangfelvételt is készítettem a próbálkozásaimról. Bekapcsoltam a felvételt a telefonom, és elindultam a Puskás Ferenc Stadion felé.

Útközben volt pár lehetőségem, de elszalasztottam. Aztán a Stadionoknál mászkáltam, ahogy szoktam. Itt is volt több lehetőségem, de az ilyenkor érzett, szokásos félelem természetesen előjött. Én pedig egyre rosszabbul éreztem magam. Miután egyszer megérkezett egy villamos, nem tudom, hogy, de valahogy odamentem egy három főből álló lánytársasághoz: „Sziasztok, kérlek, álljatok meg egy pillanatra, női véleményre van szükségem. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek jó a hajam, vagy változtassak rajta valamit. Mit gondoltok?” Akkoriban még véleménykéréssel mentem oda, hiszen az a legkönnyebb. Mondjuk ilyen csajozós dumák youtube-on tuti, nincsenek! Ekkor úgy voltam vele, hogy csak történjen meg, legyen meg a megszólítás, nem érdekel az egész. Persze próbáltam megfelelő testbeszéddel odamenni.

A szokásos kis csevely után megköszöntem, hogy válaszoltak, de azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem indultam tovább. Csak álltam, és ők is álltak. És valamit mondtak, és elkezdtünk beszélgetni. És tök jó volt! Többször nevettünk, kezelgettem a tesztjeiket. Az egyik lány aranyos is volt, de kiderült, hogy nem soká lesz 15 éves. Én ekkor voltam 20. Volt egy-kétszer csend is, de azt általában ők törték meg, vagy én szemeztem az aranyos lánnyal, akit amúgy Tamarának hívnak. Fogalmam sem volt, hogy, de nagyjából 20 percig dumáltunk, és nagyon szórakoztató volt. És lett egy ötletem, hogy megszerezzem Tamara számát. Persze gondoltam arra, hogy még csak 14, de úgy voltam vele, hogy: kit érdekel? Fejlődni akartam, nem pedig felszedni őt. Szóval azt mondtam, hogy egyszer be kell lőniük a hajamat. Aztán pedig az akkori szokásos módszert használtam:

– 20-as, 30-as vagy 70-es vagy?

– 70-es.

– Igen, 0670… Hogy van tovább?

Megadta a számát. Amikor a lányok elmentek, ránéztem az órámra, majd elkezdtem futni a buszhoz, de nem a bennem lévő nagy öröm miatt, hanem azért, hogy le ne késsem. És nem is késtem le. És megszereztem egy lány számát, ami ekkor még hatalmas dolog volt számomra. Ráadásul ami még meglepett, hogy egy ennyire rettentően szörnyű kezdés után hogy tud a hangulatom egyetlen eseménnyel 180 fokot fordulni! Ennek a napnak azt hiszem, az volt a tanulsága, hogy akármilyen rossz kedved is van, akkor is menj oda minden nap legalább egy lányhoz. Persze az is fontos, hogy ne a legcikibb csajozós szövegeket válaszd. De hidd el, nem számít, hogy ha sokszor visszautasítanak, mert abból fogsz tanulni, és egy idő után a te ajtódon is kopogtatni fog az a bizonyos siker. Ahogy Thomas J. Watson is mondta: “Ha valaki sikeres akar lenni, akkor hibái számát meg kell dupláznia.”

A kitartás és a csajozós szövegek gyümölcse – 2. rész

Reggel, amikor ránéztem az üzeneteimre, volt egy olyan érzésem, hogy ma mégsem fogok Orsival találkozni: “Apukám itthon van, szóval”. De a folytatást látva úgy gondoltam, fogok: “bringázzunk el a boltba aztán az erdőbe”. Így is történt. Orsi hozott függőágyat. Befordultunk egy földútra, kicsit bolyongtunk, aztán fölhelyeztük az ágyat két fa közé. Ma nem ugyanaz volt bennem, mint tegnap. Nem az az elengedés meg a lesz, ami lesz, így is jó meg úgyis jó, csak érezzük jól magunkat. Nem. Meg akartam kapni a jutalmam. Biztos voltam benne, hogy megkapom. Viszont Orsi ma másképp érezte magát. Sok dolog volt az életében, ami nagyon nyomasztotta. Mindketten belemásztunk a függőágyba. Elvoltunk, hamarosan pedig elkezdtem felizgatni. Egy bácsi elment a közelben egy bringával, de még rajtunk volt a ruha. Orsi hamarosan leállított. Mondta, hogy most nem érzi jól magát. Még egyszer megpróbáltam, de nem hagyta. Ilyenkor a csajozós dumák viccekként se működnek.

girl-cryElkezdett mesélni ezekről a dolgokról, amik nyomasztják. A sírás kerülgette, tulajdonképpen apátiában volt. Kezdtem feladni. Kezdtem elfogadni, hogy itt mégsem lesz semmi. Bár arra is gondoltam, amire tegnap, hogy az Élet lehet, hogy előtte még csak megtréfál, próbára tesz. Egyre inkább láttam, hogy mégsem tetszik annyira ez a lány. Egy depresszív, érzelmi roncs volt, időnként buta gondolatokkal. De nem érdekelt. Meg akartam kapni a jutalmam. Sikert akartam. Az érzelmi tónusskála is eszembe jutott, amiről egyszer hallottam. Elkezdtem beszéltetni pozitív dolgokról. Aztán amikor legközelebb megpróbáltam, hagyta magát. Kérdezte, hogy van-e nálam óvszer. Arra hivatkozva, hogy szomjas vagyok, hamarosan a táskámhoz mentem. Visszaérve letettem az óvszert a táskám mellé. Együtt felhúztuk. Egy pillanatra beugrott az érzés, hogy te jó ég, mi lesz, ha nem áll fel a farkam, ahogy az már többször előfordult, mivel feszült voltam. Végül is ezzel nem volt gond. Mással volt. Próbáltam mélyeket lélegezni, lassan mozogni, de tudtam, hogy ez is gyorstüzelés lesz. Mondogattam, hogy nagyon érzékeny vagyok, túl jó érzés, hogy Orsi eszméletlenül jó odabenn, nem fogom sokáig bírni. Mondta, semmi gond, én meg el is élveztem. Szokásos módon hirtelen elment a kedvem mindentől. Mondta, hogy szeretné, ha folytatnám, én meg, hogy időre van szükségem. Viszont hamarosan kiderült, hogy nincs időnk.

Egy barátjának megígérte, hogy ma találkozni fognak, és indulnunk kellett. Erre nincsenek tuti csajozós dumák. Rossz kedvem volt. Talán az elélvezés váltotta ki belőlem. Talán a csalódottság, hogy akkor most őt sem elégíthetem ki rendesen. Ismét egy gyors szex, semmi több, elválunk, és ennyi. Tudtam, hogy nem lesz alkalmunk sokáig találkozni. Talán megint azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Viszont ő azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát, végre megengedte magának. Szóval tök jó, hogy ez lett a korábbi apátiából. Amúgy iszonyatosan sok volt a szúnyog, a függőágy aljáról is szúrkáltak. Visszaindultunk. Volt bennem egy érdekes érzés. Már régen tudom, hogy rossz cél volt, hogy lefeküdjek 30 csajjal. Viszont még mindig számolom. Eldöntöttem, hogy ezt akkor most befejezem. Ennek az esetnek egyébként azért is volt nagy jelentősége számomra, mert az idézőjeles siker több, korábban megtanult és most alkalmazott leckék következménye volt.

A kitartás és a csajozós szövegek gyümölcse – 1. rész

Egyszer megismerkedtem egy nagyon különleges lánnyal, akit Orsinak hívnak. Lebeszéltünk egy randit, megbeszéltük, hogy elmegyek a fagyizóhoz, ahol dolgozik. Kértem, hogy kísérjen el egy boltba, ami azonban zárva volt. Ahogy ott álltunk a bejárat mellett, és beszélgettünk, egyszer csak mindketten elhallgattunk. Egymás szemébe néztünk. Hosszan. Mielőtt ma találkoztunk, nem voltam benne biztos, hogy vonzódik hozzám. Most az voltam. De féltem. Féltem attól is, hogy egyáltalán a szájára nézzek. Pedig ugye az egy jó teszt, ha lassan a szemébe, majd a szájára nézel. Ha nem mozdítja meg a fejét, akkor zöld a lámpa. Valójában nem attól tartottam, hogy elrontom. Amikor legutóbb találkoztunk, volt szó arról, hogy majd együtt fogunk utazni, és attól féltem, hogy elrontom, és emiatt nem fog velem jönni. A lehetőség elmúlt arra, hogy megcsókoljam. Éreztem. Éreztem, hogy ő is érzi, és hogy tudja, hogy azért nem tettem meg, mert féltem.
couple-in-forest-in-the-fallElmentünk sétálni egy erdős részre. Ahogy telt az idő, egyre jobban belekerültem a fejembe, egyre több negatív, félelemmel teli gondolatom volt. Olyan volt, mintha a negatív érzelmek külön emberekként, de együtt ordibálnának és ricsajt csapnának a fejemben. Mikor egy hídon mentünk át, alig tudtam Orsira koncentrálni, pedig komoly dolgokról beszéltünk. Nem tudtam, mit tegyek. Agyaltam. De tudtam, hogy ez nem a gondolkodás, hanem a cselekvés ideje. Most képtelen voltam tisztán és fókuszáltan gondolkodni. Viszont tegnap úgy döntöttem, hogy ha látok lehetőséget, élek vele. Tudtam, mi a megoldás: el kell mondanom, ki kell adnom, ami bennem van. Persze az első csajozós dumák fiúknak még nem biztos, hogy erről szólnak, de érdemes mielőbb eljutni erre a szintre. Viszont előtte meg akartam őt csókolni. Ahogy sétáltunk, beugrott, hogy megfoghatnám a kezét. Megtettem, de aztán elhúzta, mondta, hogy ne haragudjak, de ő nem az a romantikus típus. Viszont utána egy pillanatra átkarolta a kezem, és megsimította.

Megálltunk, majd leültünk egy földön fekvő ágra. Beszélgettünk, nem soká pedig újra adódott egy alkalom. Beletúrtam a hajába. Megsimogattam az arcát. Megcsókoltam. Csókolóztunk, aztán kiadtam neki, ami bennem volt, megnyíltam. Utána, ahogy várható volt, minden negatív gondolat elpárolgott, és ismét tudtam rá fókuszálni. Beszélgettünk, csókolóztunk. És teljesen elengedtem őt magamban. Olyan érzés volt bennem, ami régebben csak szex után. Mindenféle hátsószándék, megszerzési vágy nélkül. Ezúttal nem akartam elsietni a dolgot. Csak simogattam Orsi arcát, a nyakát. Viszont ő többet akart. “Hagyd, hogy elcsábítsalak.” Itt már nem volt szükség a legkirályabb csajozós szövegekre. Csókolgatott a nyakamnál is. Felálltam, át akartam ölelni. Ő pedig azt akarta, hogy nála aludjak. Továbbsétáltunk. Ekkor attól kezdtem félni, hogy konkrétan vele rontom el. Hamarosan elmondtam neki, és mondta, hogy ő is fél, hogy ő elrontja. Mély témákról, titkokról beszéltünk, megjegyezte, hogy általában nem nyílik meg így senkinek, ahogy ma nekem.
couple-kiss-hd-wallpapersElindultunk a buszállomásra, felszálltunk a buszra. Persze még nem hittem el, hogy bármi lesz, nem akartam beleélni magam. Felhívta a szüleit. Sokáig beszélt velük. Hamarosan kétségbeesetten győzködni kezdte őket. Megtörtént az a ritka eset, hogy a lány jobban akarta, mint én. De tudtam a választ: nem alhatok ott. Viszont vacsorázni mehetek. Megérkeztünk. A szülei jófejek voltak, mondjuk az apja annyira nem volt szimpatikus. Orsi azt mondta, pár órát biztos maradhatok. Felmentünk a szobájába. Csókolóztunk, izgattam. Benyúltam a bugyijába. Elkezdtem ujjazni. Hamarosan levettem a nadrágot és a bugyit, úgy folytattam. Mondta, hogy hagyjam abba, mert sikítani fog, amit nem akar a szülei miatt. Nem foglalkoztam vele, csak amikor láttam, hogy “gázosabb”, befogtam a száját. Aztán tovább mondogatta, hogy hagyjam abba. “Félek.” Megálltam. Kihúztam az ujjam. Amikor hozzámbújt, elkezdett könnyezni. Sokszor meg is köszönte. Én is jól éreztem magam, elégedett voltam. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek.

A legjobb csajozós duma a helyes döntés

Egy időben sokat jártam statisztálni, ekkor történt, hogy megismerkedtem egy Dóri nevű lánnyal. Már első alkalommal vonzódtam hozzá, de tudtam, van barátja, így nem próbáltam semmit. A második forgatáson megtudtuk, hogy egy házaspárként kell sétálnunk a háttérben. Sokat vártunk, és hogy elüssük az időt, mondtam, hogy megmasszírozhatnánk egymást. Benne volt. Nem sokára bementünk a díszletbe, ahol valamire ezt válaszolta: „Pasizhatok.” „De neked van barátod, nem?” „Nyitott kapcsolat.” „És csak a részedről vagy a részéről is?” „Nem. Komoly kapcsolat. Teljesen rendben van a kapcsolatunk.” Nem soká úgy alakult, hogy kevesen voltak körülöttünk. Elkezdtem simogatni a nyakát. Láttam, hogy élvezi. Nagyon. Egyre inkább. Nyitott kapcsolat. Akkor valami nincs rendben azzal a kapcsolattal, ha ezt mondta, valószínűleg már a végét járhatja. Elég kifogás volt számomra, hogy meghozzak egy hibás döntést.

maxresdefaultVégül csak ketten maradtunk. Dóri épp mellettem állt, talán ki akart kerülni, hogy elinduljon valahova. Megfogtam a fejét. Megsimogattam a nyakát. Aztán magamhoz húztam, és megcsókoltam. Elég rövid ideig tartott, mert épp hallottuk, hogy mennünk kell. Gyorsan visszasiettünk a helyünkre. Később, amikor megint kevésbé látszódtunk, kicsit felizgattam. Letéptem egy növényt, és annak a végével simogattam a nyakát, a fülét, az arcát. Ő is az enyémet. Aztán mellette álltam valamikor. Ahogy belémkarolt erősen, egy ideig a könyökömmel a mellét simogattam. „Rossz vagy.” Aztán elkezdtem neki suttogni, hogy mit csinálnék vele most szívesen, a csajozós dumák versekké is válhattak volna. Nagyon felizgult. Ha elvittem volna magammal valamerre, simán jött volna velem. Próbáltuk annak a látszatát kelteni, hogy nincs köztünk semmi, de mindenki látta, hogy van.

Nem soká egy olyan jelenetet vettek, amiben mi nem voltunk benne. Volt egy üres szoba, ahova be lehetett menni, csak  háttérkellékek voltak benn. Behívtam Dórit, és ott elkezdtünk csókolózni. Most se tartott sokáig, mivel egy csávó, akivel korábban dumáltunk, bejött, és ő is ott volt végig. Eléggé zavart, mondjuk vicces volt, ez a csajozós szövegek Fábry show-ba illő története.  A felvétel végén kimentünk a szobából, és Dórival egy másik szobába mentünk be. Oda már csak néha jött be valaki. Egész jó takarásban hamarosan kicsit egymásnak estünk. Izgattam, ő is engem a ruhán keresztül.

Leültünk benn két székre. Tudtam, hogy Dórit simán megkaphatom ma. Még suttogott is a fülembe, hogy mit csinálna velem. Viszont valami nem hagyott nyugodni. Bűntudatom volt. Muszáj volt szóba hoznom: „Hogy érzed magad?” „Jól.” „És lelkileg?” „Az mindegy.” Valami nincs rendben… Lehet, hogy megcsalja a barátját velem? De hát már csókolóztunk, már azzal megcsalta őt, mostmár mindegy, nem lesz semmi, ha lefekszünk… Nem. Nem, ez így nincs rendben. Hiszen mit éreznék az egész folyamat alatt? Végig bűntudatot. És szex közben is. Ez így nincs rendben.

shutterstock_197203751„Nyitott? Nyitott kapcsolat?” Tudtam, hogyha felteszem ezt a kérdést, akkor azzal elvágom az eddigi folyamatot. De nem érdekelt. Az elején Dóri azt mondta, hogy ez csak játék, kaland. De nem kellett sok, ő is mondta, hogy ez hiba volt. És rosszul érezte magát. Én kicsit megkönnyebbültem, de bennem is volt egy nyomasztó érzés. Mit tettem? Kiderült, hogy a barátjával szeretik egymást, csak egyszerűen nem tudja megadni neki szexuálisan azt, amire vágyik. Amit tőlem most megkapott. Aminek nem tudott ellenállni. Amire annyira vágyik minden egyes nap. Már többször szakításközelben érezte magát, de sose tudta meglépni. Hisz benne, még lát reményt, hogy menthető a kapcsolat. De a párja ezt sose tudhatja meg, amit mi itt csináltunk.

Egész sokáig lelkiztünk, elmondtam neki, mit gondolok, remélem, segítettem neki. Egy óra is eltelhetett így, amikor pedig hallottuk, hogy végeztünk, akkor mi is kimentünk. A buszon is együtt utaztunk, és ekkor is nagyon kívántam Dórit, mart belülről a vágy, hogy mégiscsak lefeküdjek vele. Tudtam, hogy miután elköszönünk, ez szép lassan el fog múlni. Így is történt.

Áss le magadba a csajozós szövegekért!

Amikor Gibraltáron utaztam, megismerkedtem egy Charlotte nevű francia lánnyal. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy vonzódom hozzá, és rajta is láttam, hogy érdeklem, de nem tudtam, mit tegyek. Elment Gibralrárról, de később váratlanul ismét visszajött. Aznap nem volt valami jó kedvem. Épp a Mekiben voltam, próbáltam pihenni, sakkozni kezdtem. Ahogy játszottam, észrevettem a perifériámon, hogy egy lány lassan közeledik felém. Charlotte volt az. Meg akart ijeszteni, de nem sikerült neki. Nagyon örültem, tök jót dumáltunk.

lonly_0Találkoztunk pár barátunkkal, aztán elmentünk Charlotte kocsijához. Éreztem, hogy átjár vele kapcsolatban egy szokásos negatív érzelem. Hogy szeretném, hogy legyen valami, nagyon akarom, de nem tudom, mit csináljak, bizonytalan vagyok. És tudom, hogy ez nem jó, elködösíti az elmémet, nem tudom a természetes, vonzó énemet megmutatni. Ezt már annyiszor éreztem, amikor vonzó nővel voltam. Ez annyira nem rólunk szól. Ez rólam szól. Feltettem magamban a kérdést, hogy mi a gond azzal, hogy ezt érzem. Ugye az, hogy így nem fog összejönni. Mert ugye sikert akarok, azt akarom, hogy sikerüljön. Miért? Mert eddig még nem nagyon sikerültek a dolgok egy nővel sem, legalábbis nem úgy, ahogy én akartam. Valójában az volt a szörnyű tény, hogy számomra a sikert a szex jelentette. De ha meg lefeküdnénk, nem éreznék semmit. Nem lennék boldog. Charlotte-tal biztos nem tudnék elképzelni egy párkapcsolatot, főleg, hogy ő utazó. Ezután este már nem történt sok minden. Nem mindig segítenek a csajozós dumák álmodtam is valamit, lehet, ezzel kapcsolatban.

Másnap kicsit leástam magamba a tegnap érzett dologgal kapcsolatban őt illetően, vagyis egy lapra leírtam a bennem lévő kérdéseket, és azon voltam, hogy megválaszoljam, bocolgassam ezeket, mindig megkérdezzem magamtól, hogy miért. Amikor odajutottam, hogy mit fogok érezni, ha sikerül, tehát szexelünk, az volt a válasz, hogy semmit. Valószínűleg nem fogok érezni semmit. Üresség lesz bennem, a jövőn fogok gondolkodni, hogy mikor lesz már vége az egésznek. Félni fogok, hogy mi van, ha feszült leszek, és nem sikerül felhúzni a zászlót. Az elején félni fogok, hogy mi van, ha nem jutok el odáig, hogy lényegében megtörténjen az aktus, és emiatt már nem is lesz rá alkalom. Félni fogok, hogy mi lesz, ha hamar elsülök. Hogy lecsúszik a óvszer vagy elszakad. Később félni fogok, hogy nem fog megismétlődni, és ez is véget ér valahogy. Félek, hogyha kicsit jobban megismer, neki sem fogok kelleni. Ha véget ér, akkor szomorú leszek, és lehet, hogy megint mélypontra kerülök. Viszont megnyugodnék pár napra.

wdf_1270847Mi lesz jó? Jó érzés lesz hozzáérni, fekve magamhoz ölelni, ahogy hozzám bújik, beszívni az illatát, játszani a hajával. Érezni, hogy csak engem akar. Örömmel fog eltölteni, hogy jól érzi magát. Elégedett leszek, ha maradandó élményt okozok neki. Jó érzés lesz, ahogy simogat… De miért ne kellenék neki? Mert nem vagyok normális. Magas az érzelmi intelligenciám, művészlélek vagyok vállalkozói gondolkodásmóddal, vega vagyok, nem iszom alkoholt. Ezért nem kellenék neki? Csak akkor dobna el valaki ilyenek miatt egy értékes embert, (hiszen mindannyian azok vagyunk) ha nagyon különbözne tőlem. Mi ebben a lehetőség? Önismeret, ha megoldom, jobban fogom magam érezni, megtanulom kezelni, ha letisztítom, megmarad a tiszta vozalom érzése. Mi a megoldás? Hogy a vágyott cél pozitív részleteire fókuszáljak: hogy magamhoz öleljem, beszívjam az illatát, játsszak a hajával, simogatni, örülni annak, hogy jól érzi magát. A megoldás még, hogy elfogadom, hogy ezt érzem, elengedem a nemakarást, beszívom a jelent, kifújom az érzelmet. Megélem az érzelmet, és kívülről figyelem magam.

Biztos vannak vicces csajozós dumák pasiknak, amik sok helyzetben használhatók, de a valódi megoldás mindig az lesz, hogy leásol magadba, és elkezded megoldani a benned lévő konfliktusokat.

Az egyik első sikerem – csajozós szövegek telefonszám megszerzéséhez

Sosem fogom elfelejteni a napot, amikor egy lány daygame-en először megadta a telefonszámát. Persze nem az első volt, akitől elkértem. (Hanem a második.) Ezen az emlékezetes napon már volt pár srác, akikkel ki tudtam járni, és ezúttal a Westendet vettük célba. Egy Andris nevű sráccal találkoztam, nem soká pedig Feri is megjött. Egy kicsit beszélgettünk, aztán nekivágtunk az önfejlesztésnek. Külön sétaltunk, én az elején azt kérdeztem meg a lányoktól, hogy a ma esti diszkóba hány gombot gomboljak ki a pólómon. Ekkoriban már nagyon motivált voltam, az első húsz percben tíz lányhoz is odamentem. A srácokkal nagyjából fél órás időközönként találkoztunk, Andris azt mondta, hogy már megváltozott a testbeszédem: sokkal normálisabb, magabiztosabb, már nem is látszok feszültnek. Mondjuk mondtam, hogy tudatosan odafigyelek ezekre a dolgokra.

smile_make-up_girl_glance_82536_1920x1080Ahogy gyakoroltam, zavart, hogy nem tudtam továbbvinni a beszélgetéseket. Ennek ellenére próbálkoztam, és egy plusz témát egyszer-egyszer felhoztam. Mondjuk az első húsz perc után már sokkal kevesebb lányhoz mentem oda, és sokkal ritkábban. Idővel végre elkezdtem ma őszintébben csinálni, kifejeztem, hogy érdekel a lány, akihez odamentem. Egy alkalommal, amikor amúgy pont nem így mentem oda, elakadt a beszélgetés, és én zavarba ejtően próbáltam ránézni. Aztán csak úgy beugrott az a csajozós duma, hogy megkérdezzem a három legjobb tulajdonságát. Kicsit elbeszélgettünk ezután a lánnyal. Nagyon nézegetett lefelé a pólómra. Rákérdeztem, és azt mondta, hogy nagyon menő. Igazából az idők folyamán elkezdtem magamban hinni. Pár hónapja egyáltalán nem tartottam magam vonzónak. De most úgy döntöttem, megpróbálom megszerezni a lány számát. Kicsit rosszul kommunikáltam. Elhadarta ugyan, de nem volt hajlandó elismételni.

Épp az aluljáró szinten a kijárat felé igyekeztem, hogy találkozzak az egyik sráccal, amikor megláttam egy szexi lányt, és eldöntöttem, hogy teljesen őszinten elmondom, mit szeretnék. Elmondtam neki, hogy őrülten szexinek tűnt, ő pedig mosolyogva reagált. Kezet fogtunk, és kértem, hogy mondjon magáról három pozitív belső tulajdonságot. Nem igazán tudott, de azért elkezdtem vele beszélgetni. Érdeklődött is irántam, például megkérdezte, hogy mit csinálok itt. „Nagymamákhoz megyek oda, de úgy döntöttem, hogy most kivételt teszek.” Aztán eljött a nagy pillanat. „20-as, 30-as vagy 70-es vagy?” „30-as.” „06 30, igen, hogy van tovább?” Nem akartam elhinni, de megadta a számát, örömömben pedig végigfutottam a fél Westenden! Egyre inkább elhittem, hogy működik ez az egész. A lány ugyan nem vette fel a telefont később, bár az is igaz, hogy csak egyszer hívtam fel.

Az előbb említett példa egy nagyon egyszerű es hatékony módja, hogy számot cserélj a kiszemelt hölggyel. Az is jó ötlet, hogy elkéred a telefonját, mondván, hogy szeretnél rajta megnézni valamit. Aztán amikor odaadja, beírod a számod és megcsörgeted magad. Ezt leginkább akkor használtam, amikor valami miatt nem volt nálam a telefonom. De valójában nem fontosak ilyen-olyan csajozós dumák telefonszám megszerzéséhez. Mostanában valahogy így szoktam: “Nézd, szerintem tök jófej vagy, valamikor még dumálhatnánk vagy összefuthatnánk, ha van kedved. Mit szólsz?” Ez azért is jó, mert ha szimpatikus vagy neki, akkor ezzel ismét kimondja, megerősíti magában. A lényeg, hogy ne az legyen a fejedben, hogy meg akarod szerezni a számát, hanem az, hogy meg akarod ismerni.

Hogyan csajozz jobban, mint Barney Stinson csajozós szövegek nélkül? – 1.rész

barneyAzt mondják, hogyha Pesten megtanulsz vezetni, akkor bárhol menni fog. A csajozásban ez a hely Siófok. Itthon ez az a város, ahol a legnehezebb, mert a csajok annyi technikával vannak felvértezve, hogy lerázzanak, és annyira újszerűen tesztelnek a megszokotthoz képest, hogy nagyon nehéz sikereket elérni. Olyan, mintha kifejlesztettek volna külön siófoki lekoptatási technikákat. Amikor tavaly nyáron a haverokkal péntek este elmentünk bulizni, ugyanez volt a helyzet. Csak csináltam, csináltam és csináltam, de mindig visszautasítottak végül. A lányok kicsit furcsák is voltak. Egyszer úgy alakult a tánctéren, hogy egy lánnyal csókolóztam, utána pedig elküldött. Pont azután, hogy a csókban meg benne volt. Csináltam tovább, de valahogy nem ment. Az a kissé bizonytalan érzés kerített hatalmába, hogy vajon fogok-e még valaha jól csajozni. Sose vágytam arra, hogy olyan sikereim legyenek, mint Barney Stinson-nak a csajozós dumákkal, de a visszautasítások egyre jobban fájtak.

Épp négyen voltunk a srácokkal a Tesók nevű helyen, amikor arra gondoltam, hogy odamegyek 100 csajhoz. Semmi nem érdekel, csak odamegyek 100-hoz. Valami csak lesz belőle, a nagy számok törvénye eddig mindig bevált. El is kezdtem. Miután kaptam 5 nemet, utána már inkább azt csináltam, hogy a telefonomon a számológépbe beütöttem, hogy hány lányhoz menjek még oda, és mindig kivontam egyet. A 7. lehetett, amikor a tánctéren odamentem egy társasághoz, és hátulról meg akartam pördíteni egy csajt. Nem akart velem táncolni, helyet cserélt egy sráccal a társaságból, aki eddig a kör szemközti oldalán volt, és emiatt a srác állt nekem háttal. Poénból megfogtam hátulról az ő kezét, mintha meg akarnám pörgetni. A csaj erre röhögött egyet. Szerintem ez volt az oka annak, hogy amikor ismét odamentem hozzá, akkor táncolt velem, és a csókig is eljutottunk. Nagyon fontos, hogy mindig többször odamenj, csak érdemes mindig máshogy. Ha ekkor feladom, az egészből nem lett volna semmi.

kissnightAmúgy Eszternek hívják a lányt, és nagyon durván csókolt, úgy harapott bele az ajkamba, hogy fájt. Igazából simán le is haraphatta volna az alsó ajkamat. Mondta, hogy menjünk ki, mert cigizni akar. Kimentünk, dumáltunk, de azt éreztem, hogy nincs bennünk túl sok közös, nem illünk össze, nincs meg a szikra, igazából nincs értelme folytatni. Az meg, hogy cigizik egy lány, alapból nem jön be nálam. Fontos, hogy meg legyen, milyen nőt szeretnél, és az alapján hozz döntéseket, hogy neked mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. Úgy gondoltam, majd visszamegyünk a tánctérre, kicsit elvagyunk, aztán elköszönök. Valahogy így is történt annyi különbséggel, hogy a tánctéren ő fordított hátat nekem, mert egy breakdance-es a fején pörgött, és mindenki azt nézte, és ő is a barátnője mellett állt.

Csináltam tovább. Kaptam 3 nemet, ezzel megvolt a 10, szóval eddig a siker aránya 10-ből 1. 15-nél járhattam, amikor a srácokkal ismét a Renegade-ben voltunk. Már elmúlt négy óra, és arra gondoltam, hogy elég necces lesz még 85 csajhoz odamenni. Ahogy mentem a tánctéren, megláttam Esztert. Rámmosolygott, és újra elkezdtünk táncolni. Kicsit meglepődtem, mert eléggé örült nekem annak ellenére, hogy ő fordított nekem hátat legutóbb. Nem soká mondta, hogy menjünk ki. Kimentünk hátra, és leültünk. Ott már az ölembe ült, és már egyre szenvedélyesebbek voltunk. Ezt talán még Barney Stinson is megirigyelte volna a csajozós szövegekkel. Volt hátrébb egy rész, ahol szintén le lehet ülni, de nem látott ott senki. Mind a ketten túlfűtött állapotba kerültünk, és már nem is érdekelt bennünket a körülöttünk lévő világ. Mivel forrónadrágban volt, a combjait is puszilgattam. Aztán egyszercsak elment mellettünk egy biztonsági őr, így gyorsan leültünk. Gondoltam, hogy ez itt nem lesz jó, valahova el kellene menni. A kordon mögött ott volt a part, kézenfekvőnek tűnt. Csak már öt óra volt, és világos. A kezemet nyújtottam, és mondtam Eszternek, hogy jöjjön.

Az első sikeres estém: csajozós dumák és válaszok – női tesztek

Amikor az érettségi megszerzése után belevágtam a csajozásba, és legelőször elmentem este csajozni, az abban a városban volt, ahol tanultam: Gödöllőn. Igazából el sem akartam menni. A barátaim hívtak, de nagyon rossz kedvem lett előző nap, és a buli napján reggel is az volt. Miután felkeltem, szomorú számokat hallgattam, számítógépes játékkal játszottam. Korábban említettem a pua.hu-t, amin találtam régebben egy fantasztikus videót: http://pua.hu/mex-eletutja-sok-kudarc-utan-vegul-siker/ Ismét megnéztem. A cég alapítója, Mex Deluxe az életútjáról beszélt, hogy hogyan jutott el onnan, hogy egy vesztesnek érezte magát, odáig, hogy jól ment neki a csajozás. Van a videóban egy olyan rész, amikor Mex azt mondta, hogy a legnagyobb sikerei azután jöttek, hogy mélyponton volt. Emiatt döntöttem úgy, hogy ma mégis megyek bulizni. Hamarosan el is kezdtem készülődni.

Portrait of happy young friends touching the glasses with each otherKét barátommal mentem. Kicsit azt éreztem, mintha hátráltatnának, mondták, hogy üljünk le egy asztalhoz, pedig azt sosem szabad. Az egyik haverom mondta, hogy ül mögöttem négy csaj. Egyszercsak három csaj elment, a negyedik pedig odaült mellém! Elkezdtem vele beszélgetni, megtudtam, hogy Áginak hívják, egy idő után pedig úgy döntöttem, teszek egy próbát. Nézzük, a csajozós dumák és válaszok hogy lesznek összhangban. „Jófejnek tűnsz.” Azt is mondtam neki, hogy adok neki egy esélyt. Nem tudom, hol olvashattam ezt, de ez az a mondat, amit semmilyen körülmények közt nem érdemes használni. „Add meg a számod!” – odanyújtottam neki a mobilom. „Talán majd felhívlak.” Először értetlenül nézett rám, és megijedtem, hogy nem fogja megadni. Picit remegett is a kezem, és ahogy dominánsan odanyújtottam neki a mobilom, az majdnem kicsúszott a kezemből. Egyszercsak átvette a telefont, és beírta a számát! Életemben először egy csaj megadta a számát!

Ági meg akarta keresni a barátnőit. Két barátnőjét meg is találtuk. Egy szöszi megkérdezte, hogy mennyi idős vagyok. „Miért, mennyinek örülnél?” „39-nek.” „Akkor annyi vagyok.” Valójában a lány kicsit tesztelni is akart, hogy mennyire vagyok jó pasi, hogy reagálok erre, mennyire akarok megfelelni neki. Nagyon fontos, hogy a csajozós dumák és válaszok összhangban legyenek. Ha átmész ezeken a női teszteken, aminek egy része tudatos, egy része nem, azzal automatikusan vonzalmat generálsz a lányokban. Én valahogy átmentem.

Egy kis időre elköszöntem a lányoktól, amit nem szabad. Amikor legközelebb megláttuk őket, az egyik barátommal odamentünk. Hamar csak a szöszi és Ági maradtak ott. A szöszi a haveromtól is megkérdezte, hány éves, de ő nem reagált elég jól a női tesztekre. Nem ment át a teszten. Részben emiatt szeparálódott el tőlünk a két lány. Próbáltam visszacsatlakozni hozzájuk, de a szöszi azt mondta, hogy most ketten szeretnének lenni. Aztán azt mondta, hogy leszbikusok, és a szemünk láttára megfogta Ági mellét. A lányok végül ott hagytak minket. Ennek ellenére Ági néhány nappal később felvette a telefont, és meg is beszéltünk egy randit. Mellékes, hogy a randi előtt 1-2 nappal nem értem el, így nem lett belőle semmi.

Csábítás 10 perc alatt csajozós szövegekkel

Úgy írtam le a modellt, hogy a lehető legjobban érthetővé tegyem magát a folyamatot. Ezzel a technikával azonnali vonzalmi jeleket kereshetsz a nőben, akivel még soha sem beszéltél. Mielőtt odamész hozzá, tartania kell a szemkontaktust. (Ha úgy mész oda, hogy még nem tartja, az esélyeid jelentősen csökkennek.)

1.) SZEMKONTAKTUShow-to-pick-up-women
(Néhány másodpercig kell tartson, és mosoly kell kövesse a részedről. Ha visszamosolyog, vagy ha zavartan elnéz, aztán néha-néha visszanéz rád, akkor király vagy. Ne tökölj, ne hezitálj, azonnal menj oda, ha ilyen jeleket kapsz!)

1.b) Helyezkedés
A helyezkedés azért fontos, mert befolyásolja, hogy milyen esélyed van, hogy visszanézzen rád a csaj. Ha egy partyhelyen vagy, akkor érdemes olyan helyen járnod, ahol sok lány van. Lehetsz a női WC előtt, a bárpultnál, vagy ha egy dohányost néztél ki, és bent nem lehet dohányozni, akkor be is mehetsz a dohányzó helyiségbe. Ott aztán sikeresen bókolhatsz is egyet.
Természetesen a technika nappali ismerkedésnél is használható plázákban, benzinkutaknál, stb. Azért jó, ha jól helyezkedsz, mert úgy nagyobb esélyed lesz összefutni egy szép lánnyal, és valószínűbb, hogy random ismerkedés lesz a vége a dolognak (mivel több lánnyal érintkezel)

2.) Csapj bele a beszélgetésbe! A feromonkölyök azt tanácsolja neked, hogy menj oda a csajhoz, és természetes stílusban, azonnal kezdj el ismerkedni vele. Ez személyfüggő is, ha nem érzed magad elég jónak az ilyen stílusú ismerkedéshez, akkor csináld azt, amiben a legjobbnak gondolod magad, csak vigyázz arra, hogy ne legyen erőltetett a dolog.
Például: “Csáó, mi a pálya? Xy-nak hívnak… Észrevettelek téged a terem másik sarkából, és lassan mennem kell, de úgy érzem, megbánnám, ha úgy mennék el, hogy nem jöttem ide, hogy megismerjelek téged.”

2.b.) Tudd meg a helyzetétgirls-night-out-fun

“Kivel vagy itt…?” – mert nem lenne jó, ha 10 perc múlva odajönne a féltékeny barátja, és ellátná a bajodat.

“Kivel vagy itt…?” – hogy többet tudj meg róla.

2.c ) (ezt nem muszáj, de ha illik a stílusodhoz, csináld) mutasd meg az értékes oldaladat, akár szexuális vizekre is evezhetsz a következő témákkal:
– eper vagy csokifagyi
– milyenek a természetes nők
– fürdés vagy zuhanyzás

3.) Izolálj a lányt
(El kell szigetelned a csajt a barátnőitől)
Felsorolok pár módszert:

*
Szeretnék veled pár percig nyugodtan beszélni, de itt túl nagy a tömeg / túl zajos/füstös/sötét a hely (Mondj valami okot, hogy miért kéne elszigeteld)

A csaj lehetséges reakciói:

*
„Kopj le!”. Válasz: “Ne haragudj, nem akartalak bántani” (lelépsz)
*
„Oks” (követ téged)couple_cuddling_passion_dance_25785_3840x2160

4.) Kezdeményezés

(Világossá kell tenned, hogy mik a céljaid. Alapszabály, hogy a céljaidat világosan kell közölni. )

Egyik lehetőség: “Figyelj, nem akarok veled lefeküdni, úgyhogy verd ki ezt a fejedből. Max megmutatom hogyan kell csókolózni az elején. Nem érsz hozzám, én se érek hozzád… Benne vagy? Maradj itt… Vonzó lány vagy… Ne aggódj, nem akarok neked semmi rosszat.”

Másik lehetőség: Hey, tudsz valami jó, csendes helyet, ahol kiereszthetjük a gőzt?

MEGJEGYZÉS: (Az utóbbi megközelítés sokkal jobban működik az idősebb (27+) lányoknál. A fitalabbak mindig is jobban reagáltak az előbbi fajta közeledésre.)

5.) Vidd el egy privátabb helyre
Ha eddig a közeledésedre jól reagált, akkor nem hiszem, hogy itt rontanád el.