Mi a legjobb csajozós duma, ha félsz?

Egyszer egy hostelben dolgoztam. Viszonylag laza volt, ugyanis nem volt kötött a munkaidő, csak voltak napi, illetve spontán feladataim. Egy este, amikor már nem volt semmi dolgom és beléptem a több ember által használt hálószobába, egy lány, akit még nem is láttam, megkérdezte, hogy bejönnek-e a román csajok. Két jófej sráccal érkezett, Alinának hívják. Beszélgettem velük, és szóba került, hogy egész jól tudok masszírozni. A lány mondta, hogy kicsit fáj a válla, és felajánlottam, hogy megmasszírozom. Leült elém a földre, és elkezdtem masszírozni, nekem is dőlt közben. Úgy éreztem, hogy bejövök neki. Arra gondoltam, hogy megcsókolhatnám. Igazából azt éreztem, hogy akár többre is nyitott lenne. De féltem. Meg eddig csak homályosan láttam az arcát, mivel nem rendeltem még kontaktlencsét. Szóval nem is tudtam, hogy tetszik-e, de vonzódtam hozzá. Nem mertem megcsókolni. Egyszer mondtam neki, hogy majd ő is megmasszírozhatna engem. Később hozzáfűztem, hogy ha nézhetem tíz másodpercig a hasát, akkor nem kell megmasszíroznia. Befejeztem a masszázst, ő pedig kiment a barátaihoz.

girl_smiling_happy_face_69619_1920x1080Különös érzés volt kilépni a hirtelen jött mámorból, a vonzalom állapotából vissza a feladataimhoz. Sokat agyaltam Alinán, hogy mit kellett volna tennem. Egyszer elmentem wc-re, ők meg épp a teraszon ültek, ami a wc mellett volt. Azon gondolkodtam, hogy dumálnom kellene majd velük, miután végeztem. Amikor kijöttem a mosdóból, észrevettem, hogy van egy üres szék az asztalnál. De valamiért nem ültem le. Mire elindultam lefeküdni, szörnyen éreztem magam és negatív gondolatok árasztottak el. Az volt bennem, hogy már megint nem sikerült. Egy lehetőségem volt, és elrontottam. Olyan rossz érzés volt. Éreztem, mintha ismét felszakadt volna bennem az ősrégi, nőkkel kapcsolatos seb, ami eddig oly sokszor megtörtént velem ezen az úton. Amikor visszamentem a hálórészre, az egyik srác ölében ült a fotelben. Az ágyban fekve kicsit azt éreztem, hogy el tudnám sírni magam. Megint éreztem azt a bizonyos fájdalmat. Mielőtt elaludtam, odajött az ágyamhoz, és felhúzta a pólóját, hogy akkor nézzem meg a hasát, mert nem volt kedve megmasszírozni. Elég szép látvány volt, de ennek ellenére továbbra is szörnyen éreztem magam.

A TOP 3 Csajozós Szöveg

    • - A legjobb 3 csajozós duma minden helyzetre!
    • - A legtöbb esetben működnek, ha követed az útmutatást!
    • - További csajozási tanácsokat is kapsz!

Reggel ugyanúgy fájdalommal ébredtem. Ahogy csináltam a dolgaim, azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha Alinának elmondanám, hogy milyen félelmek vannak bennem. Filmbeillő volt, mert kb. mindenki bejött a konyhába, amikor épp ott tevékenykedtem, és ő volt az utolsó. Arra gondoltam, hogy felvezetésnek elmondom neki, hogy ő szerintem egy nagyon vonzó nő. De nem mertem, pedig ketten maradtunk benn. Ahogy később a teraszt söpörtem, láttam, hogy Alináék épp indulni készülnek. Az volt bennem, hogy biztos nem tudunk majd normálisan elköszönni. Egyszer csak szóltak, hogy menjek le hozzájuk fotózkodni. Alina állt mellém, és volt, hogy a fejét a vállamra hajtotta. Alapvetően nem terveztem kontaktot cserélni vele. Úgy voltam vele, hogyha lesz valami, akkor lesz, de nem nagyon akartam foglalkozni a dologgal. Viszont emiatt, hogy ő tett lépéseket felém, úgy érztem, hogy nem kellenek nyerő csajozós szövegek facebook cseréhez, szóval úgy döntöttem, szóbahozom. Nem is neki mondtam, hanem a srácoknak, de végül ő is bejelölt. Innentől valahogy fokozatosan egyre jobb kedvem lett.

shutterstock-sad-man

Később, amikor írtam neki, nem válaszolt. Ugyan nem tudtam elmondani neki, hogy mitől féltem, de tudom, hogy mindenképpen felszabadító érzés, hiszen már csináltam ilyesmit. Nem az a kérdés, hogy ilyenkor milyen csajozós dumák jönnek be. Hanem az, hogy ott, abban a pillanatban elmerem-e mondani, hogy félek. Amikor masszíroztam, akkor el kellett volna mondanom neki. (Vagy megcsókolni.) Hiszen féltem attól, hogyha megteszem, akkor visszautasít, de attól is, hogyha megtudja, akkor is visszautasít. Pedig szerintem ez a megoldás.