Amikor valóban elengeded a csajozós szövegeket

Egyszer elterveztem, hogy megyek majd nightgame-re, de ahogy közeledett az este, nem volt annyira kedvem hozzá, meg féltem is. Egy barátommal, Ádámmal elmentünk egy bárba. A célom az volt, hogy minden interakciónál erősítsem magamban az elengedést. Nem a beletörődő, lemondó elengedést, hanem a ragaszkodás ellentétét, a szelíd akarást, ahogy ebben a karizman-es videóban is mondják:

https://youtu.be/edTzNMNPxgw

Volt egy sombrero-m is, azt is vittem, mondjuk alapból azt sem akartam. Elég kicsi volt a tánctér. Azért elkezdtünk lötyögni, Ádám hamarosan leült. Egy csaj ült a közelben, hívtam táncolni, de nem akart. Aztán volt egy, aki szemezett velem. Elment, vártam, hogy visszajöjjön. Lehet, hogy ő a barátnőjével, de lehet, hogy mások, minden esetre odatáncoltak mellém. Látszott a lányon, hogy nem véletlen. Mindkettőjükkel táncoltam. Aki jobban tetszett, őt kétszer megpróbáltam lekapni, de nem hagyta. Végül ketten maradtunk, aztán mondta, hogy vissza kell mennie a barátnőjéhez.
buliEgy idő után úgy éreztem, jobb lenne átmenni máshová, de még meg akartam keresni a lányt, hogy elérhetőséget cseréljünk. Ahogy így mászkáltam a bárban, kétszer is összeszemeztem egy csajjal, aki a barátaival ült egy asztalnál. Kontakt lencse híján nem voltam benne biztos, hogy nem ő az, akit keresek. Váltottunk pár szót, nem ő volt az. Nem igazán gondolkodtam azon, hogy milyen csajozós dumák jönnek be, minden esetre javasolta, hogy üljek le. Vikinek hívják. Leültem vele szembe, bemutatott a barátainak, két csajnak és egy srácnak. Dumáltunk, jófej volt. Ádám is leült mellénk, de ő egy idő után hazament. Hívtam Vikit táncolni, mondta, hogy miután megissza a sörét. Végül is mindannyian együtt bementünk a tánctérre. Próbáltam Vikivel táncolni, de annyira nem tűnt rá vevőnek. Igazából én se vonzódtam annyira hozzá. Szép volt, jófej, de valahogy nem. Úgy voltam vele, hogy maradok, ameddig érzem, aztán megyek. Viki mondta, hogy fáradtak, mindjárt indulnak. Mondtam, hogy én is.

Elmentünk egy másik bulihely elé, gondoltam, itt elköszönök. Sokallták a belépőt, nem nagyon tudták eldönteni, mit akarnak. Én úgy éreztem, már mennék. Még bementem velük egy bárba, de nem fizethettek kártyával, így kimentünk. Végül is úgy döntöttek, hazamennek. Hárman egy irányba, Viki egy másikba. Elkísérjem vagy ne? Úgy éreztem, de. Szóval elindultunk, dumáltunk. A járdának én mentem a sima részén, ő meg a macskakövesen. Megfogtam a kezét, hogy jöjjön már ő is itt. Ő is megfogta a kezem, tehát kézen fogva mentünk. Ez kicsit meglepett. Nem volt szükség semmiféle durva csajozós dumák használatára. Láttam rajta, hogy valamennyire vonzódik, de úgy éreztem, elég lassan haladna csak.

csokA házhoz érve nekidőltem a ház falának, és magam elé akartam húzni. De ő azt hitte, hogy meg akarom csókolni, közel lépett, az ajka közel voltam az enyémhez. Megcsókoltam. Meglepő, váratlan volt. Elkapott minket a hév, elkezdtem felizgatni, én is felizgultam. Jól elvoltunk, de aztán mondogatta, hogy mennie kell. Felkéredzkedtem WC-re, de nem használt. Igazából ugye korábban, a csók előtt kellett volna. Vagy nem kellett volna ennyire szexuális vizekre evezni, és amikor kinyitja a lakótömb bejáratát, akkor bemenni a folyósóra, és ott folytatni. De inkább az előző. Minden esetre jó élmény volt, nem éreztem magam rosszul, amiért nem sikerült feljutnom hozzá, habár később gondolkodtam, hogy mi lehetett az oka. Igazából az egész folyamat annyira természetes volt. Nem volt benne szinte semmi agyalás, semmi erőltetettség. Talán csak mert fejben másra fókuszáltam. Minden esetre úgy éreztem, hogy ez egy hatalmas lépés. Ilyen még sose volt, hogy ennyire sikerült volna elengedni a görcsös akarást.

Hogyan jött egy rossz csajozós duma, a kiskutya és a legviccesebb helyzet? – 2. rész

Miután Ivettel elhagytuk az Instantot, elmentünk az Örsig. Alapból azt gondolta, hogy eddig jövök, de mondtam, hogy elkísérem, belefér. A buszon mondta, hogylove-kissing-snow-monochrome-silhouettes-winter-lights-light-backlightaz majd visszakanyarodik, szóval nem kell leszállnom. Bedobtam az aduászt, a 100 ezer forintos kérdést: „Használhatom a WC-t?” Tehát leszálltam, és elkísértem Ivettet a házukig. Az egész odavezető úton nagyon jól elvoltunk, nagyon jól éreztem magam.

Ivett azt mondta, hogy tényleg csak a WC-t használhatom, mert a szülei nagyon könnyen felébrednek. A folyosóról egy fürdőszobába nyílt az ajtó, ahol ott aludt egy – kutya. Egy tacskó méretű kis kutya, ott lakott a fürdőben. A fürdőn belül volt még egy ajtó, a WC. A terv kicsit képlékenyen, de megvolt a fejemben, hogy Ivettet majd gyengéden letámadom a folyosón, aztán visszavezetem a fürdőbe. Nem sokkal miután kimentem, megkérdezte, kérek-e egy teát. Teázás közben is nagyon jól elvoltunk. Mikor már mindketten a végére értünk, tudtam, itt az idő. Elkezdtünk csókolózni. Elkezdtem felizgatni. Levettem a zakómat. Levettem a blézerét. Aztán a pólómat. Mindig a sajátomat veszem le először. A nők fejében az a forgatókönyv szerepel, hogy először róluk kerül le, de ha te előbb leveszed, akkor olyan, mintha kimaradt volna egy lépés, tehát előrébb vagy.

– Miért veszed le a pólódat?

– Melegem van.

– Úgyis mindjárt vissza kell venned.

passionate-kissLevettem az ő pólóját is, elkezdtem játszani a melltartón keresztül a melleivel, csókolgattam a mellkasát. De féltem. Az apja bármikor felkelhet, lehet, ébren is van. Emiatt is tettem meg a következő lépést, aminek a gondolatától is nevetnem kellett: Ivettet bevezettem a fürdőbe a kutyához. Odabenn neki akartam nyomni az ajtónak, de az hangos volt. Ahogy álltunk, csókolóztunk, és miközben azon gondolkodtam, hogy pontosan hogy folytassam – elröhögtem magam. Eléggé illúzióromboló volt. „És néz.” – mondta Ivett a kutyára nézve. Talán ez lehetett az, ami kicsapta nála a biztosítékot. Mondta, hogy hagyjuk abba, hogy nem lehet, és ment a ruháiért. A kutyát be akartam zárni a WC-be, de Ivett nem hagyta. Ekkor már csak a végső megoldás jutott eszembe: ha már semmi nem használ, nem kellenek hatalmas csajozós dumák, csak told le a gatyád! Csak… nem mindegy, hogy mikor. És hogy. A megfelelő időt már elszalasztottam, mert féltem. És gondolkodtam. Ivett elkezdte felvenni a ruháit. Kicsatoltam az övem, a sliccem is lehúztam, ő pedig már a pólómat is rám adta. Ekkor letoltam a gatyámat.

Hát nem azt a hatást értem el, amire szükségem volt. Ivett odanézett, kiakadt, és arrébbment. Aztán már nem is nagyon bízott bennem. Innentől kezdve kicsit furcsa volt a hangulat. Váltottunk néhány szót, de beláttam, hogy vége. Kikísért a kapuba, kérdezgettem, hogy minden rendben van-e, ami egyáltalán nem vonzó férfire jellemző. Odanyújtottam neki a telefonom, hogy írja be a számát. Hosszú másodpercekig csak nézte. Hiába az ilyen-olyan csajozós szövegek, telefonszámot csak akkor kapsz, ha a lánynak is van motivációja. “Írjam be a számom?” Végül beírta. A kapuban még megcsókoltam, ekkor pedig résnyire kinyílt a bejárati ajtó, és az apja kinézett rajta, de csak köszönt, majd becsukta az ajtót. Még megöleltem Ivettet, de a kezei csak lagymatagon lógtak a teste mellett.

Amikor egyedül maradtam, nevetnem kellett, de hamarosan kicsit negatívabb hangulatom lett. Hiszen majdnem sikerült, már félmeztelen voltam, őt meg csak egy melltartó választotta el ettől. Már azon gondolkodtam, hogy de jó lesz, de elhibáztam. Alapvetően nagyon szépen eljutottam a folyamat végére, de hát még mindig nem volt olyan sok tapasztalatom ezen a téren. Viszont csak pár hibát követtem el. Az első, hogy nem kellett volna kijönni a konyhából. Épp az volt benne az izgalmas, hogy rajtakaphatnak. A második, hogy a fürdőben jobb lett volna kibírni nevetés nélkül. A harmadik pedig, hogy a nadrágomat korábban és határozottabban kellett volna letolnom.

Hogyan jött össze egy rossz csajozós duma, a kiskutya és a legviccesebb helyzet? – 1. rész



img_20170513_000318Egy januári napon, hajnal 1-2 órakor lehetett, amikor beléptem az Instantba. Úgy volt, hogy egy barátommal megyek, de valamiért nem engedték be. Már hozzászoktam, hogy egyedül járok el a csajozós dumák buliban való tesztelésére. Eleinte nehéz volt, de később hozzászoktam, habár az este elején még éreztem. Ahogy egy motivációs videóban is mondják: ha győzni akarsz, meg kell tanulnod egyedül harcolni. Miután megérkeztem, több lányhoz odamentem, néhányan elküldtek, néhánnyal táncoltam. 3-4 csajjal csókolóztam.

Azt hiszem, a negyedik volt az, akihez, amikor odaléptem, elhatároztam, hogy most végigviszem az egész folyamatot. Szükségem volt rá, mivel nem ment. Mindig elakadt valahol a dolog. Elhatároztam, hogy ennél a lánynál nem menekülök a komfort zónába, mint az előző három esetnél, ahol nem tettem meg, amit kellett. Itt meg fogom. A lányt Ivettnek hívták. Táncoltunk, kicsit dumáltunk. A csajozós szövegek discoban nem igazán használhatóak. Mondtam, hogy menjünk már kicsit félre, hangos a zene. Nagyon nem volt hozzá kedvem, hogy félrevonjam, legalábbis ez volt a kifogásom. Pedig pont ez a legfontosabb lépés, amit ekkor még nem tudtam. Mondtam is a barátnőjének, hogy hova megyünk. Félrementünk, ahol elkezdtünk beszélgetni. Könyvekről dumáltunk. Jó volt, de tudtam, hogy vissza kell mennünk. Így is történt. Ahogy táncoltam Ivettel, úgy alakult, hogy kicsit szenvedélyesebb vizekre eveztünk, aztán meg akartam csókolni. Mondta, hogy nem csókolózik csak úgy idegenekkel. Nem sokára hirtelen megpörgettem, beleborzoltam a hajába, és lekaptam. Kicsit csókolóztunk, de elmondása szerint nem csókolt vissza. Amikor ezzel kapcsolatban mondott egy tesztet, megkérdeztem:

– Mitől félsz?

– Nem tudom.

– Mit veszíthetsz?

– Nem tudom.

– Mit nyerhetsz?

– Akármit.

girl-beauty-male-blonde-couple-love-dance-wallpaper-1Megcsókoltam. Visszacsókolt. Csókolóztunk. És nagyon akarta, és nagyon jól csinálta. Kérdezgettem, hogy nem fáradt-e, meddig terveznek maradni, ezeket az ilyenkor fontos kérdéseket. Mondta, hogy valamennyire fáradt, de nem tudja, meddig maradnak, illetve hogy a barátnőivel megy el mindig.

Kezdtem unni a helyzetet, le akartam ülni. Miután szóltunk a barátnőjének, leültünk a közelbe. Kicsit féltem, hogy most többet kell majd beszélgetnünk, de jól elvoltunk. Zavart, hogy széken ültünk, és egymást néztük, így mondtam, hogy menjünk át egy kanapés szobába. Miután szóltunk a barátnőjének, oda is mentünk. Itt is jól elvoltunk. Ahogy telt az idő, egyre inkább azt éreztem, hogy nekem semmi kedvem ahhoz, hogy most kivárjam, amikor indulni készülnek, ahogy szinte minden alkalommal. Nem. Nincs kedvem, unalmas, időigényes. Szóval próbáltam elültetni Ivett fülébe, hogy menni kéne már. Hiszen már mondta, hogy fáradt. Felajánlottam, hogy hazakísérem, és akkor nem lesz egyedül. Amikor ezt először felhoztam, akkor annyiban maradt, mondta, hogy meg kéne beszélnie a barátnőivel. Egy kis idő után mondtam neki, hogy szóljunk a barátnőinek. El is indultunk, de nem találtuk őket. A ruhatárnál tudta megnézni a telefonját, fel is akartuk hívni őket, és kapott egy SMS-t, hogy mindenhol kerestek minket, de nem találtak, és elmentek. Mi is elindultunk, és kiléptünk az Instantból.

Uralod, ha elengeded a csajozós szövegeket

img_2895Amikor Spanyolországban voltam, egy ottani barátom, Salvador, elhívott bulizni. Valamikor hajnal 2-3 körül indultunk, és elég álmos voltam. Nem akartam csajozni, többé nem nagyon akarom tesztelni, hogy a csajozós szövegek buliban mennyire működnek. Úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, inkább csak féltem attól, hogy unatkozni fogok, vagy egyedül jövök haza, mert elszakadok Salva-tól. Egyszer, ahogy a tánctéren elmentünk egy lány és egy srác mellett, összeszemeztem a kisasszonnyal. Elkezdtünk táncolni. Megtudtam, hogy Valeria-nak hívják. Nem soká csókolóztunk. Nem igazán érdekelt, mi lesz, jó volt csókolózni. Egyszer-kétszer otthagyott, de mindig visszajött. Aztán a sráccal, akiről kiderült, hogy a tesója, végleg elmentek. Egy másik lánnyal ugyanígy összeszemeztünk, megálltam. A barátnőjével kimentek cigizni, de nagyon biztosan állították, hogy visszajönnek. Nem jöttek. Megtaláltam Salva-ékat, és átmentünk egy Dallas nevű helyre. Itt nem voltak túl sokan.

Egyszer csak megláttam a Valeria-t. Az elején mintha nem foglalkozott volna velem, de amikor közelebb került, és táncolni akartam vele, akkor benne volt. Aztán párszor otthagyott meg vissza is jött. Egyszer valami toilet-et emlegetett. Tudtam, hogy ez mit jelent. Igazából nem örültem neki. Épp egy 90 napos kihívásom volt, amiben az is benne volt, hogy nem feküdhetek le a lányokkal. De úgy éreztem, hogy nem tudnék ellenállni a kísértésnek. Aztán amikor a kezét fogva el akartam indulni vele, akkor nem jött. Végül valahogy mégis beadta a derekát.

img_2894Kellemetlenül éreztem magam, ahogy közeledtünk a mosdó felé, és megláttam az ajtaját. Bementünk a nőibe. Két fülke volt, az egyik foglalt volt, így a másikat választottuk. Sehogy nem bírtam bezárni az ajtót. Valeria-ra néztem, hátha ő tudja. Nem tudott sokat angolul, a spanyol csajozós dumák pedig sosem tartoztak az erősségeim közé. Viszont egyre inkább rájöttem, hogy valószínűleg kicsit félreértettem őt. Vagy meggondolta magát. Ugyanis azt akarta, hogy elmenjek, ami elsőre nem jött át. Aztán kiment a csaphoz, én pedig utánamentem. Nekiszorítottam a falnak, elkezdtem harapdálni a nyakát. Nem hagyta, hogy folytassam, mutatta, hogy itt nem lesz este semmi. Pedig a kihívás miatt nem is akartam, hogy legyen, csak neki akartam örömöt okozni valamilyen formában. Minden esetre vicces volt.

Visszamentünk a tánctérre. Hamarosan kezdtem másképp érezni magam. Mint akinek nagyon szüksége van egy nőre. Nagyon akartam ezt a lányt. Nem is tudtam igazából hogy mit csináljak, mindig csak fel akartam izgatni. Mondjuk egyszer ki akartam hívni dumálni, de nem jött. Aztán egyszer otthagyott. Úgy éreztem, hogy ennek annyi, talán egy kicsit rosszul is éreztem magam. Gondolkozni kezdtem ezen, hogy mi is volt ez a túlzott akarás, és hogy tudok rajta változtatni. Eszembe jutott egy rövid vers, amin mostanában sokat szoktam gondolkodni:

“Uralod, ha elengeded,
Utolér, ha nem kergeted,
Tied, ha már nem akarod,
Megtalál, ha nem kutatod.”

Valeria egyszercsak visszajött. Elvoltunk. Volt, hogy csak hátradőltem, és ő jött közelebb, és többet invesztált. Meg egyfolytában fotókat csinált, még a fotós is csinált rólunk képet. Korábban a számom is elkérte. Végül a tesójával tényleg elmentek. Igazából az egészből nem lett semmi, de nagyon elgondolkodtatott a viselkedése. Uralod, ha elengeded…

Hogyan csajozz jobban, mint Barney Stinson csajozós szövegek nélkül? – 2.rész

A múltheti bejegyzésben elmeséltem, ahogy Siófokon este egy Eszter nevű lánnyal a tánctérről eljutottunk odáig, hogy a szórakozóhely kinti részén, egy eldugott helyen egyre szenvedélyesebb állapotba kerültünk. Olyan, mintha Barney Stinson a csajozós szövegekkel a múlté lenne. Magamhoz vontam a lányt, aztán elindultunk a Petőfi sétányon, hogy lemenjünk a partra. Nekinyomtam egy kordonnak, aztán ő engem. Utána a parton sétáltunk. Már közeledett egy pad, amikor Eszter olyanokat mondott, hogy ne pazaroljam rá az időmet, segít keresni egy másik csajt, menjünk vissza. Volt, hogy felkaptam, magamhoz szorítottam a derekánál, és miközben mentünk, csókolóztunk. Aztán ismét sétáltunk, vissza akart menni, én meg mondtam, hogy jó, csak üljünk le egy kicsit. Ebből végül is járdaszegély lett.

balaton2Időnként mondott olyanokat, amik logikusak voltak ugyan, de tudtam, hogy amiatt mondja, mert a tudatos agya dobálja ki ezeket, hogy ne érezze magát könnyen megkaphatónak. Például megrótt, hogy túl szenvedélyes vagyok. Aztán mondta, hogy jó, most már tényleg menjünk vissza, de végül ugyanúgy folytattuk. Eszter elkezdte kigombolni az ingem, és amikor az utolsó gombhoz ért, olyan mozdulatot tett, mintha letépné rólam. Hallottam is egy kis szakadáshangot. Szóval levette az ingem. Aztán egyre több vízre utaló kérdése volt. „Nem zavarna, ha vizes lenne az inged?” Meg hogy én vizes lennék. Kérdeztem, hogy most be akar lökni vagy mi. Rákérdezett, hogy bemegyünk-e a vízbe. A farmeromat valamiért nem vettem le, viszont a cipőmbe beletettem mindent. Eszter ott volt a lépcsőnél, és én is melléálltam. Mondta, hogy menjek be, mert látni akarja, hogy meddig ér a víz. Onnan, ahol álltunk láttam, hogy meddig ér, látszódott a homokos tópart. Hiába győzködtem, hogy menjünk be együtt, nem ért semmit. Szinte biztos voltam benne, hogy csak meg akar viccelni, hogy beküld a vízbe, aztán otthagy. De kíváncsi voltam, úgyhogy bementem. „Na, eddig ér. Mostmár gyere be.” „Jó, csak le kell vennem a cipőmet.” Az is eszembe jutott, hogy ki akar rabolni, és lelkiekben felkészültem, hogy utánarohanok.

Bejött a vízbe, és együtt elindultunk. Lefröcskölt párszor, visszafröcsköltem. Ismét felkaptam, és úgy vittem egyre beljebb. Mondta, hogy ne menjünk tovább, úgyhogy megálltam. Igazából rengetegszer ő irányított, ami nem a legjobb. Amikor megint megálltunk, mégjobban egymásnak estünk, de aztán valamit mondtam, ami nem tetszett, neki és elindult kifelé. Utánamentem, odakinn pedig persze tök másról beszéltem vele. Pozitív lett ismét a hangulat, de egyértelmű volt, hogy itt már nem lesz több. Nem volt jó a logisztika sem. Pedig később eszembe jutott, hogy simán mehettünk volna hozzájuk is, vagy a szállásomon is van egy csomó hely, még ha nem is a srácokkal közös szobában.

balatonA barátai a Renegade előtt várták, úgyhogy elindultunk vissza. A nadrágomból csurgott a víz, a cipőmet meg nem vettem vissza. Az ingem pedig valóban elszakadt alul a gombnál. Meg is beszéltük, hogy megvarrja majd nekem. Ahogy mentünk a sétányon, egy csávó, ahogy meglátott minket, dühösen beleboxolt egy kis oszlopba, ami kidőlt. Mondjuk én csak az oszlop hangját hallottam meg, illetve láttam az eredményét. A csávó azért ütött bele, mert azt látta, hogy együtt vagyok Eszterrel. A haverjaival odajöttek nekem gratulálni, az egyik csávó bemutatkozott, jófej volt, érdeklődtek, hogy hogy kell ezt csinálni, hogy ilyen jó csajokkal vagyok. Az egyik csávó levette a cipőjét, és odalépett, hogy akkor ez így jó-e. „Jó, csak vedd le az inged, és nadrágban menj be a Balatonba.” – ezt Eszter mondta, a csávó pedig ezt már soknak érezte.

Hamarosan meglettek Eszter barátai, én pedig elköszöntem. Jófejek voltak. Hogy ne fázzak nagyon, nagyrészt futva mentem vissza a szállásra, csak közben nagyon figyeltem, hogy ne lépjek üvegszilánkba. Valójában a sikerhez nincs szükség Barney Stinson-ra és csajozós dumákra. Arra van szükség, hogy előhozd magadból a vonzó férfit, és bátran, kitartóan megtedd a megfelelő lépéseket.

Hogyan csajozz jobban, mint Barney Stinson csajozós szövegek nélkül? – 1.rész

barneyAzt mondják, hogyha Pesten megtanulsz vezetni, akkor bárhol menni fog. A csajozásban ez a hely Siófok. Itthon ez az a város, ahol a legnehezebb, mert a csajok annyi technikával vannak felvértezve, hogy lerázzanak, és annyira újszerűen tesztelnek a megszokotthoz képest, hogy nagyon nehéz sikereket elérni. Olyan, mintha kifejlesztettek volna külön siófoki lekoptatási technikákat. Amikor tavaly nyáron a haverokkal péntek este elmentünk bulizni, ugyanez volt a helyzet. Csak csináltam, csináltam és csináltam, de mindig visszautasítottak végül. A lányok kicsit furcsák is voltak. Egyszer úgy alakult a tánctéren, hogy egy lánnyal csókolóztam, utána pedig elküldött. Pont azután, hogy a csókban meg benne volt. Csináltam tovább, de valahogy nem ment. Az a kissé bizonytalan érzés kerített hatalmába, hogy vajon fogok-e még valaha jól csajozni. Sose vágytam arra, hogy olyan sikereim legyenek, mint Barney Stinson-nak a csajozós dumákkal, de a visszautasítások egyre jobban fájtak.

Épp négyen voltunk a srácokkal a Tesók nevű helyen, amikor arra gondoltam, hogy odamegyek 100 csajhoz. Semmi nem érdekel, csak odamegyek 100-hoz. Valami csak lesz belőle, a nagy számok törvénye eddig mindig bevált. El is kezdtem. Miután kaptam 5 nemet, utána már inkább azt csináltam, hogy a telefonomon a számológépbe beütöttem, hogy hány lányhoz menjek még oda, és mindig kivontam egyet. A 7. lehetett, amikor a tánctéren odamentem egy társasághoz, és hátulról meg akartam pördíteni egy csajt. Nem akart velem táncolni, helyet cserélt egy sráccal a társaságból, aki eddig a kör szemközti oldalán volt, és emiatt a srác állt nekem háttal. Poénból megfogtam hátulról az ő kezét, mintha meg akarnám pörgetni. A csaj erre röhögött egyet. Szerintem ez volt az oka annak, hogy amikor ismét odamentem hozzá, akkor táncolt velem, és a csókig is eljutottunk. Nagyon fontos, hogy mindig többször odamenj, csak érdemes mindig máshogy. Ha ekkor feladom, az egészből nem lett volna semmi.

kissnightAmúgy Eszternek hívják a lányt, és nagyon durván csókolt, úgy harapott bele az ajkamba, hogy fájt. Igazából simán le is haraphatta volna az alsó ajkamat. Mondta, hogy menjünk ki, mert cigizni akar. Kimentünk, dumáltunk, de azt éreztem, hogy nincs bennünk túl sok közös, nem illünk össze, nincs meg a szikra, igazából nincs értelme folytatni. Az meg, hogy cigizik egy lány, alapból nem jön be nálam. Fontos, hogy meg legyen, milyen nőt szeretnél, és az alapján hozz döntéseket, hogy neked mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. Úgy gondoltam, majd visszamegyünk a tánctérre, kicsit elvagyunk, aztán elköszönök. Valahogy így is történt annyi különbséggel, hogy a tánctéren ő fordított hátat nekem, mert egy breakdance-es a fején pörgött, és mindenki azt nézte, és ő is a barátnője mellett állt.

Csináltam tovább. Kaptam 3 nemet, ezzel megvolt a 10, szóval eddig a siker aránya 10-ből 1. 15-nél járhattam, amikor a srácokkal ismét a Renegade-ben voltunk. Már elmúlt négy óra, és arra gondoltam, hogy elég necces lesz még 85 csajhoz odamenni. Ahogy mentem a tánctéren, megláttam Esztert. Rámmosolygott, és újra elkezdtünk táncolni. Kicsit meglepődtem, mert eléggé örült nekem annak ellenére, hogy ő fordított nekem hátat legutóbb. Nem soká mondta, hogy menjünk ki. Kimentünk hátra, és leültünk. Ott már az ölembe ült, és már egyre szenvedélyesebbek voltunk. Ezt talán még Barney Stinson is megirigyelte volna a csajozós szövegekkel. Volt hátrébb egy rész, ahol szintén le lehet ülni, de nem látott ott senki. Mind a ketten túlfűtött állapotba kerültünk, és már nem is érdekelt bennünket a körülöttünk lévő világ. Mivel forrónadrágban volt, a combjait is puszilgattam. Aztán egyszercsak elment mellettünk egy biztonsági őr, így gyorsan leültünk. Gondoltam, hogy ez itt nem lesz jó, valahova el kellene menni. A kordon mögött ott volt a part, kézenfekvőnek tűnt. Csak már öt óra volt, és világos. A kezemet nyújtottam, és mondtam Eszternek, hogy jöjjön.

Az első sikeres estém: csajozós dumák és válaszok – női tesztek

Amikor az érettségi megszerzése után belevágtam a csajozásba, és legelőször elmentem este csajozni, az abban a városban volt, ahol tanultam: Gödöllőn. Igazából el sem akartam menni. A barátaim hívtak, de nagyon rossz kedvem lett előző nap, és a buli napján reggel is az volt. Miután felkeltem, szomorú számokat hallgattam, számítógépes játékkal játszottam. Korábban említettem a pua.hu-t, amin találtam régebben egy fantasztikus videót: http://pua.hu/mex-eletutja-sok-kudarc-utan-vegul-siker/ Ismét megnéztem. A cég alapítója, Mex Deluxe az életútjáról beszélt, hogy hogyan jutott el onnan, hogy egy vesztesnek érezte magát, odáig, hogy jól ment neki a csajozás. Van a videóban egy olyan rész, amikor Mex azt mondta, hogy a legnagyobb sikerei azután jöttek, hogy mélyponton volt. Emiatt döntöttem úgy, hogy ma mégis megyek bulizni. Hamarosan el is kezdtem készülődni.

Portrait of happy young friends touching the glasses with each otherKét barátommal mentem. Kicsit azt éreztem, mintha hátráltatnának, mondták, hogy üljünk le egy asztalhoz, pedig azt sosem szabad. Az egyik haverom mondta, hogy ül mögöttem négy csaj. Egyszercsak három csaj elment, a negyedik pedig odaült mellém! Elkezdtem vele beszélgetni, megtudtam, hogy Áginak hívják, egy idő után pedig úgy döntöttem, teszek egy próbát. Nézzük, a csajozós dumák és válaszok hogy lesznek összhangban. „Jófejnek tűnsz.” Azt is mondtam neki, hogy adok neki egy esélyt. Nem tudom, hol olvashattam ezt, de ez az a mondat, amit semmilyen körülmények közt nem érdemes használni. „Add meg a számod!” – odanyújtottam neki a mobilom. „Talán majd felhívlak.” Először értetlenül nézett rám, és megijedtem, hogy nem fogja megadni. Picit remegett is a kezem, és ahogy dominánsan odanyújtottam neki a mobilom, az majdnem kicsúszott a kezemből. Egyszercsak átvette a telefont, és beírta a számát! Életemben először egy csaj megadta a számát!

Ági meg akarta keresni a barátnőit. Két barátnőjét meg is találtuk. Egy szöszi megkérdezte, hogy mennyi idős vagyok. „Miért, mennyinek örülnél?” „39-nek.” „Akkor annyi vagyok.” Valójában a lány kicsit tesztelni is akart, hogy mennyire vagyok jó pasi, hogy reagálok erre, mennyire akarok megfelelni neki. Nagyon fontos, hogy a csajozós dumák és válaszok összhangban legyenek. Ha átmész ezeken a női teszteken, aminek egy része tudatos, egy része nem, azzal automatikusan vonzalmat generálsz a lányokban. Én valahogy átmentem.

Egy kis időre elköszöntem a lányoktól, amit nem szabad. Amikor legközelebb megláttuk őket, az egyik barátommal odamentünk. Hamar csak a szöszi és Ági maradtak ott. A szöszi a haveromtól is megkérdezte, hány éves, de ő nem reagált elég jól a női tesztekre. Nem ment át a teszten. Részben emiatt szeparálódott el tőlünk a két lány. Próbáltam visszacsatlakozni hozzájuk, de a szöszi azt mondta, hogy most ketten szeretnének lenni. Aztán azt mondta, hogy leszbikusok, és a szemünk láttára megfogta Ági mellét. A lányok végül ott hagytak minket. Ennek ellenére Ági néhány nappal később felvette a telefont, és meg is beszéltünk egy randit. Mellékes, hogy a randi előtt 1-2 nappal nem értem el, így nem lett belőle semmi.

Csajozós dumák és pasizós csajok

Egy barátommal épp az Instantban csajoztunk. Mivel eddig nem nagyon volt eredmény, így már nem is hittem annyira abban, hogy lesz. Volt, hogy táncoltunk kicsit, többször elküldtek, volt egy olyan csaj is, aki el akart lökni. Elkezdtem fáradni. Már 3 óra körül járt az idő, amikor bementünk az emeleten a kis tánctérre. Egyszercsak bejött a terembe három csaj, az egyikük pedig nagyon szép volt. Rögtön az az érzés kerített hatalmába, hogy nem vagyok elég jó ehhez a lányhoz. Valamennyire kezeltem ezt magamban, és elindultam felé.

Young women having fun dancing at nightclubElkezdtünk táncolni, a haveromat pedig az este ezután már nem is láttam. Kiderült a csajokról, hogy brazilok. A lányt, akivel táncoltam, Andréia-nak hívják. Igazából elég hamar kicsit túlfűtött táncot kezdtünk járni, nem sokára még csókolóztunk is. Arra gondoltam, hogy akármi is lesz, örülök annak, hogy ez van. Egyre inkább megértettem, hogy valójában egyik nemnek sincs szüksége csajozos pasizos dumákra. Több visszautasítást kaptam már, most pedig itt vagyok egy nagyon szép csajjal, és nagyon jól érezzük magunkat együtt. Azt mondta, hogy a barátai miatt ki kell mennie, mert eltűntek. Mondtam, hogy keressük meg őket, így kimentünk a tánctérről, aztán valamiért megálltunk a korlátnál. Volt a közelben egy szoba, ahol tudtam, hogy van egy kanapé, amire kényelmesen le lehet ülni. El is indultunk, de aztán az beugrott, hogy az utolsó kanyar előtt szembetaláljuk magunkat a női WC-vel. Amint Andréia meglátta a mosdót, éreztem, hogy mögöttem lassít. Jeleztem neki, hogy nem odamegyünk, és bevittem a szobába, ahol le is ültünk a kanapéra. Hamarosan azt vettem észre, hogy amíg néhányan voltak a szobában, amikor bejöttünk, addig egy idő után már csak mi voltunk. Andréia azt mondogatta, hogy vissza kell mennünk, meg kell találnunk a barátait. Én egy egyetértően mondogattam ugyanezeket, de nem mozdultam. Aztán egy idő után csak elindultunk, nem sokára pedig azon a tánctéren, ahol találkoztunk, megtaláltuk őket.

Andréia nem soká megint azt mondta, hogy mennie kell. Egy ideig ugyanúgy folytattuk ennek ellenére, de nem sokára már a testbeszédén is láttam, hogy menni akar. Mondtam, hogy én is megyek. Aztán valahogy mégis maradt, mert a barátnőire nézett, akik szintén elvoltak két sráccal. A barátnői nem sokára ismét eltűntek, amikor a másik tánctéren voltunk. Már kezdtem unni a dolgot, úgy éreztem, tényleg ideje lenne menni. Aztán persze ismét meglettek a lányok. Az egyikükkel egy magyar srác táncolt, a másikkal egy török. A magyar srác egyszercsak mondta, hogy 6 óra van. Nem akartam elhinni. Azt terveztem, hogy még 5 előtt elmegyek. Hamarosan jöttek a biztonságiak, és mindenkit kiparancsoltak.

A magyar srác nem jutott sokáig. Az Instant előtt Facebook-ot cserélt a lánnyal, amit nem egészen értettem, hiszen a lányok két nap múlva elutaznak. Kíváncsi vagyok, milyen csajozós dumákkal próbálkozhatott. A török srác továbbjutott, ő eljött velünk a hostelig. Az odavezető séta tök jó volt. Jókat dumáltam Andréia-val, többször jókat nevettem. Amikor megérkeztünk, a török srác nem igazán tudott elszakadni a lánytól, így mi rájuk vártunk. Megkérdeztem Andréia-t, hogy használhatom-e a mosdót, és végül is ketten mentünk fel.

bed-62Ez volt az első ilyen alkalom, hogy egy szórakozóhelyen úgy alakult, hogy elmentem egy lányhoz, és valóban, egymás karjaiban töltöttük az éjszakát. A legfontosabb, hogy legyél mindig kitartó, és maradj ott minél tovább a lánnyal. Amikor odamész, a szemében még csak egy srác vagy a sok közül, még nem látja a benned rejlő értékeket. Ahhoz, hogy megmutasd, időre van szükséged.

Egyébként vicces volt, mert amikor a hostelben épp a WC-n ültem, rámnyitott az egyik lány.

Ha nagyon rágörcsölsz a csajozós ismerkedős dumák, szövegek, írások használatára

Még télen elmentem csajozni a Morrison’s 2-ben, ahol megláttam a tánctéren egy vonzó lányt. Két sráccal és egy másik csajjal volt. Összeszedtem a bátorságom, és odamentem a csajhoz, aki egy kicsit táncolt velem, de utána otthagyott. Később egy másik tánctéren ismét megláttam, akkor már csak a barátnőjével volt. Sikerült vele együttmaradni, hamarosan pedig egy csók is elcsattant. Megtudtam, hogy Évinek hívják. Sikerült vele együtt kimenni a Morrison’s-ból, aztán majdnem hazáig elkísértem. Azonban ekkor egy olyan akadállyal couple_silhouettes_love_night_94158_640x960szembesültem, amivel eddig még nem. A csaj azt mondta, hogy azért nem kísérhetem el a házig, mert fél attól, hogy megjegyzem a helyet, és zaklatni fogom. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Mindenhogy próbáltam rá hatni, de nem sikerült továbbvinni a folyamatot. Ugyanis erre vágytam, hogy továbbvigyem, és tudtam, hogy ez nem jó, de már nagyon régóta van bennem ilyen vágy minden lánnyal kapcsolatban.

Évi emellett nagyon jó kérdéseket tett fel. Rádöbbentett, hogy fogalmam sincs, mit akarok a nőktől, és hogy miért csinálom ezt az egészet. Miután pedig elköszöntünk, és felszálltam a buszra, nem szomorúságot éreztem. Az jutott eszembe, ami már párszor ilyen helyzetekben, amióta elkezdtem foglalkozni a csajozós ismerkedős dumákkal. Igazából én döntöm el, hogy most szomorú legyek-e vagy sem. Azzal, hogy mire fogok gondolni, és hogy állok hozzá a dologhoz.

Nem sokára meg is beszéltünk egy randit. Eddig egyszer volt velem olyan, hogy egy ilyen eset után találkoztam egy lánnyal, és akkor is ugyanaz volt, mint most: a lány nem volt hajlandó csókolózni. Évivel a Szent Gellért téren találkoztunk, mivel a közelben lakom, és nem engedte, hogy megcsókoljam. Érdekes módon abban benne volt, hogy megfogjuk egymás kezét, amit mintha ő kezdeményezett volna „véletlenül”. Elindultunk hozzám arra a kifogásra hivatkozva, hogy letegyem otthon a táskám. Érdekes volt, mert nem akart felkísérni. Arról, hogy ilyenkor mit érdemes tenni, azokban a csajozós ismerkedős írásokban, amiket eddig találtam, korábban nem olvastam semmit. Azt elértem, hogy a lépcsőfordulóig feljöjjön, de a lakásba egyedül mentem be. Meglepő módon a lakótársaim nem is voltak otthon.

Évivel kicsit sétáltunk, de a hideg miatt beültünk egy kávézóba. Feszültnek éreztem magam, mint eddig szinte minden randin, ráadásul introvertált is vagyok. Este találkozni akartam egy barátommal, Évi pedig azt mondta, hogy akkor hazakísér, hogy legyen időm. Útközben valahogy sikerült ismét USA, New Jersey, Jersey City, Bored couple sitting at bar countermegcsókolni, és visszahozni a múltkori hangulatot, és végül is most majdnem be is jött hozzám, de csak a lakás bejáratáig tudtam elvinni. Azt láttam, hogy ég odabenn a villany, és így nem mertem bemenni. Pedig amikor hirtelen megtorpantam, akkor éreztem, hogy a csaj továbbjött volna.

Innentől már tulajdonképpen vége volt. Évi hamarosan menni akart, így elköszöntünk. Amikor ismét le akartam egyeztetni egy randit, akkor azt írta, hogy nem szeretne találkozni. Általában szoktam visszajelzést kérni a lányoktól, és megtudtam, hogy igazából ő nyitott lett volna, de azt érezte, mintha mást nem akarnék, csak lefeküdni vele. Mintha nem is akarnám megismerni.

Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy csak le akartam volna feküdni vele. Számomra ez sose lenne elég, ettől sokkal érzelmesebb vagyok. Valójában arról van szó, hogy arra vágytam, hogy végigvigyem a folyamatot. Emiatt pedig nagyon görcsöltem. Azon is elmerengtem, hogy nemrég jóban lettem egy szexi csajjal, akinek van barátja, így nem is próbálkoztam semmivel, semmilyen csajozós ismerkedős szövegen nem gondolkodtam, viszont jóban vagyunk, és a társaságában sosem érzek szorongást.

A tanulság, amit levontam a történtekből, az amit valójában eddig is tudtam, csak még nem tudatosult bennem: a lányok megérzik, ha az ember valójában nem is akarja őket megismerni. Szóval elhatároztam, hogy mostantól nem fogok foglalkozni azzal, hogy erőltetetten haladjunk előre, csak arra fogok fókuszálni, hogy megismerjem a csajokat. Amikor pedig legközelebb randiztam ezzel a mentalitással, a csaj hozta szóba a következő randit.

Csajozós szövegek az első csajozós estémen

Régebben is elmentem néha bulizni a barátaimmal, akik szintén nem voltak túl nagy csajozógépek, de most mentem el először nélkülük. Ekkor már sikerült találnom egy srácot, akit Ferinek hívnak, és aki szintén önfejlesztéssel foglalkozik, ő fél évvel korábban kezdte, mint én, de még együtt nem mentünk el sehova. Mivel késett, egyedül mentem be a Morrison’s 2-be. Már ekkor is hallottam arról, hogy amint megérkezel a buliba, érdemes dumálni valakivel. Valójában ugye nem is a csajozós dumákon van a hangsúly, inkább azon, hogy minél előbb beszédes állapotba kerülj. Az se baj, ha akivel először beszélsz, az a biztonsági őr, vagy a WC-s néni, igazából az jó, ha szociális vagy, alapjáraton is egy vonzó tulajdonság.

Mindennek tudatában, amikor megláttam a padnál ülni két csajt… szépen továbbmentem, és elmentem WC-re. WC-s néni ugyan nem volt, én pedig miután végeztem, visszamentem a pad mellé, és vártam a csajozós társamat. Nem sokára felszabadult a pad, úgyhogy leültem. Egyszer csak leült egy aranyos csaj a pad szélére, a barátnője pedig mellette állt. Próbáltam velük szóba elegyedni, amikor pedig a barátnő hirtelen elment, én odacsúsztam a csaj mellé, és bemutatkoztam neki. firstnightA bemutatkozással nincs gond, az odacsúszással inkább. Jobb, hogyha eléred, hogy ő üljön közelebb hozzád. Arról már ekkor is hallottam, hogy a buliban sem érdemes konkrét csajozós dumákat, szövegeket használni, úgyhogy gondoltam, elkezdek vele beszélgetni. Valahogy nem jött ki jól a dolog, és a barátnői is megjelentek.

Hamarosan megjött Feri, és mondta, hogy tartsak vele, megmutatja, ő hogy szokott csajozni. Bementünk a disco részre, és nem akartam hinni a szememnek. Ahogy beléptünk, Feri odament egy jó csajhoz, mondott neki valamit, aztán táncolni kezdtek! Én a csaj barátnőjével akartam táncolni, de ő nem akart velem. Nem értettem. Hamar eljöttünk tőlük, és elindultunk egy másik discos terembe. Amikor megkérdeztem Ferit, hogy mit mondott, azt felelte, hogy nem emlékszik, valami közhelyes csajozós dumát. A következő teremben odamentem két csajhoz, de valamiért megint nem ment. Aztán egy másik tánctéren Feri betáncolt a csajok közé, én pedig utánoztam. Hihetetlen volt! A lányok hirtelen vidámabbak lettek, mosolyogtak. Igazából hülyéskedtünk, és tetszett nekik. Utána amikor egyedül betáncoltam így lányokhoz, nem igazán érdeklődtek.

Az este egész sok csajhoz mentem oda, sokszor sikertelenül. De volt, hogy a társaságban lévő sráccal dumáltam, mielőtt a csajokhoz mentem volna, és olyan is, hogy öt lány volt, és végül is mindegyikükkel táncoltam. Egyszer egy idősebb nő rám tapadt, aki nem éppen volt az esetem, és végül is én utasítottam vissza őt, ami kicsit elszomorította.

Egy idő után eléggé elfáradtam, azt éreztem, nem vagyok elég magas energiaszinten. Feri azt mondta, hogy gondoljak az ACDC egyik számára, de ez nem igazán segített. Aztán valahogy sikerült ezen átlendülnöm, de hamarosan ismét fáradt voltam. Feri egyre inkább piszkált, hogy csináljam. Egyre jobban zavart, de igazából hasznos volt, hogy van velem valaki, aki ráadásul ösztönözni akar. partyAzt mondta, hogy ne csak a szép csajokkal táncoljak, hanem mindenkivel, a rondákkal és az idősekkel is, és oda is ment egy kevésbé szép lányhoz. Valóban hasznos lehet, ha az elején az ember inkább mindenkihez odamegy, hogy begyakorolja a folyamatot. Meg is fogadtam a tanácsát, az idősebbek kifejezetten örültek nekem.

Az este végén azon gondolkodtam, hogy van-e értelme az egésznek. Úgy gondoltam, hogy ide inkább a discos csajok járnak, nem pedig intelligensebbek. Végül is nem maradtam addig, amíg alapból terveztem, de már az is fontos volt, hogy elmentem. Azóta sokszor voltak buliban hasonló gondolataim, de az ilyen visszahúzó gondolatokkal, amik ilyenkor rád törnek, sosem szabad foglalkozni.

Csak csináld tovább!